Túljegyezték a részvényeket, így az előrejelzettnél is magasabb kibocsátási áron startolhat a cég a Nasdaqon.

A New York-i tőzsdén ezekben a pillanatokban folynak az első nyílvános adásvételek az egyik unikornis, a Dropbox részvényeivel. (Unikornisoknak nevezik a legalább egymilliárd dollárt érő startupokat.)

750 millió dollárt kalapozhatnak össze a tőzsdén

A végül 21 dolláros kibocsátási ár nemcsak az eredetileg tervezett részvényenkénti 16-18 dollárt, hanem a túljegyzés hatására módosított 18-20 dolláros előrejelzést is meghaladja. A magánkézben lévő társaság részvényeiből mintegy 36 millió megy a tőzsdére.

A 2007-ben, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) két informatikus hallgatója, Drew Houston és Arash Ferdowsi által alapított startup online fájlmegosztó szolgáltatóként indult. Első tíz évét magánbefektetők finanszírozták – köztük a Sequoia Capital és az Accel Partners. Előbbi tulajdonrésze jelenleg közel 24,8 százalék, míg Drew Houstoné 24,4 százalék.

A csütörtökön megállapított 21 dolláros kibocsátási árral számolva a Dropbox tőkepiaci értéke 9,2 milliárd dollár, valamivel kevesebbre a korábbi befektetések alapján számított 10 milliárd dollárnál, amit egyébként több szakértő is túlzónak tartott. A kibocsátásból mintegy 750 millió dollár folyhat be, így ez lehet az utóbbi egy év legnagyobb IPO-ja.

A cég szolgáltatásait jelenleg félmilliárdan használják, ennek ellenére nem sikerült nyereségessé tenni. Ennek oka elsősorban az, hogy a felhasználók töredéke vesz igénybe fizetős szolgáltatást. Az Amerikai Értékpapír és Tőzsefelügyelethez (SEC) benyújtott dokumentumokból az derül ki, hogy a vállalkozás továbbra is veszteséges lesz, és a bevételek növekedési üteme is lassulhat.

Az okok nem kis részben a piaci viszonyokra vezethetők vissza. A Dropbox nagyon kemény pályán versenyez olyan szereplőkkel, mint az Amazon, a Google vagy a Microsoft, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A küzdelem nem kizárólag technológiai téren folyik, a szereplők az árakkal is versenyeznek, hogy minél nagyobb piacot tudjanak szerezni.

A sikeres IPO a többi unikornis kedvét is meghozhatja

Akkor mi vonzza a befektetőket? A Dropbox egyik legnagyobb értéke a félmilliárd felhasználó, ám elég nagy probléma, hogy mindössze 11 millió fiókért fizetnek. Az egy fizetős fiókra eső átlagos bevétel tavaly 112 dollár volt, ami magasabb, mit 2016-ban (111 dollár), de kevesebb, mint 2015-ben (114 dollár). A vállalat bevétele egyébként tavaly 1,1 milliárd dollár volt, 31 százalékkal magasabb, mint 2016-ban (845 millió dollár), és közel duplája a 2015-ös bevételeknek (604 millió).

A Dropbox tőzsdei debütálása nem a legnyugodtabb időszakban következik be. Csütörtökön elég rendesen megrángatta a tőzsdeindexeket az félelem, hogy kereskedelmi háború törhet ki az USA és Kína között, az acél- és alumíniumszállításokra kivetett amerikai büntetővámok miatt. Ennek ellenére elemzők szerint a Dropbox IPO-ja meghozhatja több unikornis kedvét is a tőzsdére menetelhez, hogy készpénzre válthassák a befektetéseik után elvárt, ma még csak papíron létező hozamot.

A Dropbox egyébként azt tervezi, hogy a részvények piacra dobásából érkező bevételeket elsősorban fejlesztésekre, például a szolgáltatások külső szoftverekkel való integrációjára, valamint új előfizetők szerzésére fordítja.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.