A dél-koreai óriást apja megbetegedése óta de facto irányító Li Jedzsong (Lee Yae-jong) azonnal megkezdte büntetése letöltését, miután korábbi megvesztegetési ügyét újratárgyalták.

Meglehetősen sok problémával kell szembenéznie mostanság a Samsung vállalatbirodalmat irányító és jórészt birtokló családnak. Az alapító fia, a céget többek között elektronikai iparban is aktív óriássá fejlesztő Li Künhi (Lee Kun-hee) tavaly októberben hunyt el. A dél-koreai konszernek esetében egyáltalán nem rendhagyó családi utódlás formalizálása azonban finoman szólva sem lesz problémamentes, mivel a társaságot apja több évvel ezelőtt kezdődő egészségügyi gondjai miatt praktikusan eddig is irányító Li Jedzsong (Lee Yae-jong) egyelőre a börtönből lesz kénytelen bejelentkezni a vállalati meetingekre.

Felmelegített történet

A most újabb fordulatot vett bírósági ügy négy évvel ezelőtt robbant ki. Li Jedzsongot 2017-ben vesztegetés, sikkasztás és hamis tanúzás vádjával őrizetbe vették egy legmagasabb politikai szintekig vezető ügyben (nyitó képünk is akkor készült). A "trónörököst" végül öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és 2018 februárjában szabadon távozhatott.

Csakhogy tavaly augusztusban a koreai legfelsőbb bíróság a fenti ítélet újraértékelését rendelte el, az újranyitott ügyben pedig ma született újabb döntés. Eszerint a Samsung legfontosabb vezetőjét 2 és fél év szabadságvesztésre ítélték, amelynek letöltését azonnal kénytelen volt megkezdeni. Az ügyészek persze így sem lehetnek maradéktalanul elégedettek, mivel szerintük 12 év börtönt kellett volna kapnia tetteiért a vádlottnak.

Az újra elítélt Li Jedzsong az eljárás végén hosszú beszédben igyekezett meggyőzni a bíróságot arról, hogy mélységesen megbánta korábbi tetteit, és minden erejével azon van, hogy a jövőben ne történjen ilyesmi a cégnél. Az elnöki szék várományosa arra is ígéretet tett, hogy nem fogja pozícióját továbbörökíteni gyerekeinek. Mindezzel ugyan nem tudta a letöltendő börtönt megúszni, a korábban felfüggesztve kapott öt évet azért sikerült lefelezni.

Más kérdés, hogy Li Jedzsong ellen ezzel párhuzamosan egy másik eljárás is folyamatban van. Abban többek között azt vizsgálják, hogy a vesztegetési perben is felbukkant két Samsung leányvállalat összevonása kapcsán megvalósult-e bennfentes kereskedés.

Kísért a múlt

A Samsungnál finoman szólva sem példa nélküli a mostani helyzet. A tavaly elhunyt Li Künhi neve több ízben is felmerült különböző vesztegetési, sikkasztási ügyekben, ám ezeket az egykori vezér elég könnyen megúszta.

1996-ban például, miután kiderült, hogy korábbi elnököket fizetett le, elég volt egy egyszerű bocsánatkérés az aktuális koreai elnöknek címezve. 2008-ban egy volt samsungos jogi főtanácsadó vallomása alapján adócsalással és politikusok, ügyészek, bírók megvesztegetésével vádolták meg. Li először mindent tagadott, később azonban beismerte a vádakat, és teljes felelősséget vállalt az ügyben. Az ellene folyó perben az ügyészek 312 millió dolláros büntetést és hét év börtönt kértek, a bíróság viszont csak 98 millió dollárt és három év felfüggesztettet ítélt meg.

Közösség & HR

Egyre kevésbé férnek hozzá az MI-fejlesztők a létfontosságú adatokhoz

A tartalomszolgáltatók sorra vezetik be a korlátozásokat az általuk közölt anyagok felhasználására, miközben a mesterséges intelligencia egyre többet követelne magának.
 
Általános jelenség a hazai nagyvállalatok körében, hogy a szükségesnél jelentősen többet költenek nyilvánosfelhő-szolgáltatásokra. Utánajártunk, mi a pontos helyzet, és mit lehet tenni a költségek optimalizálásáért.

a melléklet támogatója a 4iG Nyrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.