Bár a legmodernebb félvezető-technológiákat tekintve továbbra is évekkel le van maradva az Egyesült Államokhoz képest, Kína jelentősen csökkentette lemaradását az MI fejlesztésében, és a köztük lévő szakadék több mint egy évről néhány hónapra csökkent – számoltunk be tavaly ősszel a South China Morning Post jelentéséről, amelyben a Citic CLSA befektetési csoport elemzőire hivatkozva a szakértelem beáramlását, a gyors technológiai iterációt és az MI-alkalmazások felfutását jelölték meg a fejlődést elősegítő legfontosabb tényezőként, amit eddig nem igazán lassított le a nagy teljesítményű MI-processzorokhoz való hozzáférés korlátozása.
AZ SCMP tegnapi riportja azonban tovább árnyalja a képet, mivel az ország vezető MI-kutatóira hivatkozva arról számol be, hogy a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztések az elmúlt évek jelentős előrelépése ellenére sem érik utol az Egyesült Államokat a közeljövőben. A lap a hétvégén Pekingben rendezett iparági konferencián elhangzottakat szemlézi, ahol kiemelték a két ország közötti szakadékot a csipek és csipgyártó berendezések terén: az Alibaba Qwen műszaki vezetője szerint az is optimista becslés, ha 20 százalékra teszi, hogy bármelyik kínai vállalat megelőzze a Google DeepMindot vagy az OpenAI-t a következő három-öt évben.
Ezt a számítási erőforrások nagyságrendbeli különbségével indokolta, illetve azok befektetésével a következő generációs kutatásba, mivel értékelése szerint Kínában a napi igények kielégítése is felemészti a kapacitások túlnyomó részét. Bár a harmadik féltől származó benchmarkok szerint az elmúlt években csökkent a kínai modellek és a vezető amerikai modellek teljesítményének különbsége, és a technológia globális terjesztésében is Kína erőssége a nyílt forrású megközelítés, a nyilatkozatok szerint ez önmagában még kevés lenne az előzéshez – sőt a szakadék akár szélesedhet is, tekintettel arra, hogy az amerikaiaknak számos olyan modelljük van, amelyet még nem is hoztak nyilvánosságra.
Ideje megágyazniuk az új hullámnak
A Tencent vezető MI-tudósa így is azt jósolta, hogy az említett három-öt éves távlatban a világ vezető MI-vállalata már egy kínai cég lehet, köszönhetően bizonyított képességüknek a technológiák gyors bővítésében olyan területeken, mint az elektromos járművek és a gyártóipar. Ehhez azonban szerinte is le kell küzdeniük az olyan akadályokat, mint fejlett csipek előállításához szükséges gépek fejlesztésének hiányosságai, a vállalati MI-elterjedése és az MI-alapkutatásra fordított erőforrások növelése. Kínát emellett profinak nevezte a meglévő kereteken belüli optimalizálásban, de hiányolta azt a "kockázatvállaló szellemet", ami "meghatározhatja a következő paradigmát".
Erről szólva az SCMP olyan véleményeket idéz, amelyek alapján a 90-es és 2000-es években született kutatók hullámától lesznek várhatók majd az újabb áttörések, feltéve, hogy sikerül fejleszteni az innovációs környezetet és világosan meghatározni a technológiai óriások és a startupok közötti versenydinamikát. A cikkben emlékeztetnek rá, hogy Washington az év végén feloldott bizonyos exportkorlátozásokat, és lehetővé tette az Nvidia H200 csipek Kínába történő értékesítését, de az ottani vezetés már arra kéri a kiemelt szervezeteket, hogy állítsák le megrendeléseiket, nyomást gyakorolva rájuk az amerikai komponensek hazai megoldásokkal való helyettesítéséért.
Arról, hogy az Egyesült Államok és Kína között zajló mesterségesintelligencia-verseny a másik partról nézve sem tűnik lefutott dolognak, ebben vagy ebben a cikkünkben is írtunk.
Arról pedig, hogy miért kockázatos megnyernivaló háborúként tekinteni az MI-fejlesztésekre, itt olvashat részletesebben.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak