Míg Japánban, az USA-ban vagy Németországban lassítottak a tempón, addig az IFR szerint a kínai gyárakban tavaly már közel 300 ezer új robotot állítottak munkába.
Hirdetés
 

Kína már jó ideje nagyobb ütemben gyárt és telepít ipari robotokat, mint bármely más ország, sőt mint összességében a világ többi országa. A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) 2024-es évre vonatkozó jelentése szerint a globális 542 ezres darabszámból 295 ezer robotot a kínaiak jegyeztek az előző évben, amivel tovább növelték saját részesedésüket a 2023-as adatokkal majdnem pontosan megegyező összesített volumenhez képest.

Az arányokat jól érzékelteti, hogy a listán a japánok állnak a második helyen 44,5 ezer egységgel, ami nemcsak a kínaiakhoz képest jóval kisebb mennyiség, de éves összehasonlításban még csökkenést is mutat. Az Egyesült Államok 34,2 ezer iparirobot-telepítése ezúttal is a nemzetközi rangsor harmadik helyére volt elég, ugyancsak visszaesést követően; az amerikaiakat Dél-Korea 30,6 ezer, Németország pedig közel 30 ezer darabbal követi.

Az IFR adatai alapján az előző év végén már több mint 2 millió ilyen eszköz működött Kínában, és a kereslet belátható időn belül nem is fog csökkenni, ahogy a robotikai fejlesztések előtt újabb és újabb piacok nyílnak meg. A jelentésből egyébként kiderül, hogy kínai ipar a robotok előállításában is egyre fejlődik, ahogy a kormány állami tőkével és politikai eszközökkel is arra ösztönzi a hazai vállalatokat, hogy nemzetközi vezető szerepre törjenek az ágazatban. Ugyanez igaz a mesterséges intelligenciára is, ami a robotikával együtt mindenfelé egyre hangsúlyosabb szerepet kap a gyártásban.

Máshogy viszonyulnak az MI-hez is

A The New York Times riportjában megszólaló szakértő szerint mindez nem a véletlen műve, hiszen a kínai cégek hosszú éveken át fektettek jelentős forrásokat az automatizálásba. Már 2017 óta évente több mint 150 ezer ipari robotot telepítettek, és gyártási teljesítményük az egekbe szökött. Ahogy ebből is látszik, a stratégiával rendelkező országok mindig előnyben lesznek a stratégiával nem rendelkezőkkel szemben, az MI-ről szólva pedig elmondja, hogy Kínán kívül az emberek még nem tekintenek rá gyártóeszközként, legalábbis nem úgy, mint a kínaiak.

A cikk szerint év elejére a kínai üzemekből jött a világ összes gyártott termékének közel egyharmada, amivel meghaladták az amerikai, német, japán, dél-koreai és brit termelés összességét. Kína részesedése mára ugyanekkora az ipari robotok gyártásában is, miközben Japán, a korábbi piacvezető 29 százalékra esett vissza az egy évvel korábbi 38 százalékról. Ide tartozik, hogy Kínában tavaly már több hazai gyártású robotot telepítettek, mint külföldről vásároltat.

Érdemes megjegyezni, hogy az IFR statisztikájában nem szerepelnek a jórészt még kísérleti stádiumban lévő humanoid robotok. Ebben a szegmensben ugyancsak a kormányzati támogatás hatására futott fel a startup vállalkozások száma, és alakult ki egy olyan vállalati ökoszisztéma, ami már speciális alkatrészeket, például motorizált ízületeket gyárt robotokhoz. Egyes kulcsfontosságú komponenseket viszont még mindig kénytelenek Németországból vagy Japánból beszerezni, és a NYT szakértője szerint egy csúcstechnológiás humanoid robotban ma még alig lenne egy-két kínai alkatrész.

Piaci hírek

Az Alphabet is jegyet váltott a 4000 milliárdosok klubjába

A Google anyavállalata elsősorban azzal érte el ezt a csillagászati szintet, hogy az MI-fejlesztések terén meglévő kezdeti lemaradását mára nemcsak ledolgozta, hanem a kulcsfontosságú terület élharcosává vált.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.