A Meta részvényei valamelyest gyengültek, míg a kínai Alibaba árfolyama emelkedett a Bloomberg szerdán közölt jelentése nyomán, ami az amerikai big tech vállalat stratégiai irányváltásáról szól a zárt és jobban monetizálható mesterségesintelligencia-modellek fejlesztésének irányába. A beszámoló alapján már a várhatóan jövő tavasszal érkező, Avocado néven hivatkozott MI-modell is ilyen konstrukcióban mutatkozik be, lehetővé téve a Metának a technológia szigorú ellenőrzését és a hozzáférés értékesítését, ami 180 fokos irányváltást jelentene Mark Zuckerberg vezérigazgató korábban hangoztatott stratégiájához képest.
Az új megközelítés összhangban lenne a versenytársak, a Google vagy az OpenAI gyakorlatával. A Bloomberg riportja azonban amiatt kapott maximális figyelmet, hogy az Avocadót fejlesztő TBD Lab csoport ezek szerint harmadik féltől származó modelleket használ a munkájához, köztük az Alibaba nyílt forrású Qwen modelljét is. Maga a Qwen a vezető modellcsaládok között van ebben a kategóriában, amit számos amerikai vállalkozás is használ saját alkalmazásaihoz, a desztillációnak nevezett módszer lényege pedig az, hogy a mérnökök más modellek kimeneteit használják fel saját modelljeik gyors betanítására és fejlesztésére.
Rángatják a kormányt a Metánál
Bár a desztilláció technikailag nem illegális, mégis olyan vitatott gyakorlatnak számít, amit rossz szemmel néznek az iparágon belül. Emlékezetes, hogy korábban az OpenAI is figyelmeztette a kínai DeepSeek startupot, amiért az R1 modell januári megjelenését követően felmerült, hogy annak fejlesztéséhez felhasználták a GPT modellek kimeneteit. A dolog pedig egy második pálfordulást is jelentene Zuckerberg agendájában (legalábbis ami ezt a kérdést illeti, mert általánosságban már számolni sem érdemes), korábban ugyanis aggasztónak nevezte a kínai MI-modelleket potenciálisan meghatározó kínai állami cenzúrát.
A fordulat az Investing.com kommentárja alapján arra a csalódásra vezethető vissza, ami a Meta Llama 4 nyílt forrású modelljének év eleji megjelenését övezte. Zuckerberg azóta félreállította a projekten dolgozó szakemberek egy részét, és személyesen toborzott vezető MI-kutatókat őrült összegekért. A Meta idén nyáron több mint 14 milliárd dolláros acqui-hire befektetést szerezte meg a Scale AI-t, melynek vezérigazgatója, Alexandr Wang a TBD Labet is irányító egység, a Superintelligence Labs élére került. A Bloomberg szerint azonban ez sem alakult a legjobban, és Wangot frusztrálta a Meta vezérének "mikromenedzselése".
Időközben távozott a vállalattól Yann LeCun, a Meta mesterségesintelligencia-fejlesztéseinek egyik vezető tudósa is, amit utólag ugyancsak összefüggésbe hoznak a Meta MI-stratégiájának újragondolásával. Az Alibaba közben nem meglepő módon győzelmi jelentést farag az Avocado fejlesztéséről szóló hírekből: a társaság tulajdonában álló South China Morning Post cikkében megszólaló elemző szerint a Metát hiba lenne lebecsülni, de az Alibaba olyan jelentős erőt képvisel a generatív MI-ben, amelyik nyílt forrású közösségének erősödésével már készen áll rá, hogy kihívja a három legnagyobb nyugati hyperscale szolgáltatót.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak