A Meta részvényárfolyama a legnagyobb, 11 százalékos egynapos visszaesést produkálta 2022 októbere óta, mivel az erős harmadik negyedéves eredmények szerdai bejelentése mellett 70 és 72 milliárd dollár közötti tőkekiadást jelzett az idei évre, szemben a korábbi, 66-72 milliárd dolláros várakozásokkal. A jelek szerint a befektetők ide már nem tudják követni Mark Zuckerberget a fejlett mesterségesintelligencia-eszközök felépítéséért zajló versenyben, és egyre szkeptikusabbak a megtérüléssel kapcsolatban – derül ki a CNBC csütörtökön közölt beszámolójából.
A lap szerint a Meta vezérigazgatója igyekezett megvédeni a vállalat ambiciózus kiadási terveit, amelyek szerinte már kezdenek kifizetődni a társaság alaptevékenységét tekintve is. Ez elmondása alapján még magasabb összegű beruházásokra ösztönzi a Metát, ahol "biztosítani akarják, hogy ne fektessenek be túl keveset" ezen a területen. Zuckerberg úgy fogalmazott, hogy "megelőző jelleggel" építenek új kapacitásokat, felkészülve a "szuperintelligencia megjelenésére", hogy a Meta ideális helyzetben legyen a "generációs paradigmaváltás" számos nagy lehetőségét tekintve.
Ennél részletesebben is belemehetett volna
Az igazsághoz tartozik, hogy nem csak a Metánál próbálják a világ pénzét elkölteni a mesterséges intelligenciára és az MI-alapú megoldásokat kiszolgáló infrastruktúrára. Az Alphabet ugyancsak szerdán emelte meg 91 milliárdról 93 milliárd dollárra a beruházásokra vonatkozó előrejelzését, és a Microsoft is közölte, hogy a "kiadások fokozott növekedésére" számít a jelen pénzügyi évben. Az idén a Meta már 14,3 milliárd dollárt fektetett a Scale AI nevű MI-startupba, és nagyszabású adatközponti fejlesztéseket jelentett be Superintelligence Labs nevű MI-projektjének támogatására.
Utóbbit illetően a vállalat munkaerő-felvételi hullámot indított (az új egységet is a Scale AI vezérigazgatója vezeti), és a hírek szerint a több tízmillióstól a milliárd dolláros nagyságrendig terjedő fizetési csomagokat osztogatott a mesterségesintelligencia-iparág legnagyobb tehetségek megszerzéséért. A dolog azonban nem tűnik teljesen átgondoltnak vagy sikeresnek, ha figyelembe vesszük, hogy a vállalat nemrég 600 állást szüntetett meg MI-részlegénél, amit a döntéshozatal egyszerűsítésével, illetve a munkatársak személyes hatáskörének és feladatainak bővítésével magyarázott.
A kommentárokban a kapkodást és a költekezést a FOMO-val (a kimaradástól való félelemmel) magyarázzák, amelynek megítélésében különösen feltűnő, hogy a Meta látványos árfolyamcsökkenése most annak ellenére következett be, hogy a társaság bevételei és más mutatói is meghaladták a piaci várakozásokat. A Wall Street Journalnak nyilatkozó portfóliómenedzser például arról beszélt, hogy az elszabadult költések kezdik megzavarni a befektetőket, és a megtérüléssel kapcsolatban nyugtalanító, hogy a Meta nem beszél róla világosan, mire megy ki pontosan ez az egész.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak