A módosítások értelmében például megtiltanák az Apple-nek, hogy letörölhetetlenné tegye saját alkalmazásait az iPhone-okról.

A nemrégiben beterjesztett, kifejezetten az óriásira hízott technológiai vállalatokat célzó törvénymódosítási csomag mindkét nagy amerikai politikai frakció támogatását élvezi, így várhatóan hamarosan törvényerőre emelkedhet. A változtatások egyértelműen azt a célt szolgálják, hogy valamennyivel könnyebb legyen kezelni kormányzati oldalról a túlságosan nagy hatalommal rendelkező cégeket. A több külön törvényt érintő módosítások lényegesen megváltoztathatják azt, hogy ezek a vállalatok miként működhetnek, milyen esetekben hajthatnak végre felvásárlásokat, illetőleg az is benne van a kalapban, hogy bizonyos piaci szegmensek feladására is rákényszerülnek majd a big techként emlegetett gigacégek. 

A kezdeményezés egyik fő zászlóvivője, David Cicilline demokrata képviselő tegnap konkrét példát is hozott arra, milyen hatással lehet majd mindez a felhasználók életére. Az újságíróknak nyilatkozó honatya szerint a beterjesztett versenyjogi módosítás értelmében az Apple nem teheti meg, hogy telefonjain kivételezett helyzetbe hozza saját alkalmazásait. Az új érában ugyanis tilos lesz a gyártónak olyan rendszert működtetni, ahol a mobil tulajdonosa nem képes az előre installált appokat eltávolítani a készülékéről. Azt azonban a változtatások sem tiltják meg, hogy a telefonokra bizonyos alkalmazásokat előre telepítsen a cég.

A módosítás természetesen nem csupán az Apple-t érinti majd. A technológiai platformokon általában szeretnék megakadályozni azt, hogy annak tulajdonosa más termékeit, szolgáltatásait kivételezett pozícióba hozza, mivel ezek az esetek csorbítják a szabad versenyt. Cicilline ennek megfelelően az Amazon nevét is bedobta, mivel a vállalat e-kereskedelmi portálján a Prime előfizetésre vonatkozó különleges kedvezmények hátrányt jelentenek egyes külső kereskedőknek, akik szintén az Amazon platformján értékesítenek. 

Máshol is szorul a hurok

Mindeközben az Atlanti-óceán túloldalán sem alakulnak jól a dolgok a big tech számára. Az EU-ban május elején vázolták azokat a kritériumokat, amelyek alapján "kapuőrnek" fognak minősíteni egyes digitális platformokat. Mindez az internetes szolgáltatások európai szabályozásának átfogó reformját célzó Digitális Piacok Törvénye (Digital Markets Act, DMA) szabályozáscsomaghoz kötődik, melynek egyértelmű szándéka, hogy megfékezze a Facebook, a Google, az Apple vagy az Amazon befolyását. A most bejelentett pontos szabályozás azonban már célzottan ezekre a társaságokra fog irányulni, és szigorúbb lesz az Európai Unió eddigi versenyjogi gyakorlatainál.

Az Európai Bizottság versenypolitikáért is felelős alelnöke, Margrethe Vestager nevével fémjelzett csomag arra kényszerítené rá ezeket a gyakorlatilag kivétel nélkül amerikai szolgáltatókat, hogy változtassanak kivételesen jövedelmező üzleti modelleiken, és biztosítsanak játékteret sokkal kisebb méretű versenytársaiknak.

A DMA meghatározásában kapuőrnek fognak számítani mindazok a vállalatok, amelyek az EU-ban 6,5 milliárd eurót meghaladó forgalmat generáltak az előző három pénzügyi évükben, vagy a legutóbbi évben elérték a legalább 65 milliárd dolláros piaci kapitalizációt, és legalább három uniós tagállamban alapvető online platformszolgáltatásokat nyújtanak.

Nem véletlen, hogy ez ellen igyekeznek minden fronton fellépni az érintett cégek. Az európai változásokkal kapcsolatban éppen az Apple elnöke szólalt meg a héten. Tim Cook nagyon aggódik a felhasználók miatt, mivel véleménye szerint a módosítások jelentős biztonsági kockázatokat hozhatnak az iOS ökoszisztéma eddig féltve őrzött falai közé azzal, hogy az Apple által nem ellenőrzött forrásokból is megengedné az alkalmazások telepítését az iPhone-okra.

Piaci hírek

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.