Az eredeti tervekhez képest jóval korábban, már az idén bemutatkozhatnak az M2-es lapkákkal gyártott Apple-gépek.

Az Apple hosszú évekkel ezelőtt meghirdetett fejlesztési stratégiájának értelmében a vállalat termékeinek elsősorban olyan technológiákra kell épülniük, amelyek fölött teljes ellenőrzéssel rendelkezik. Ennek egyik folyománya volt az Intel CPU-k lecseréléséről szóló, tavaly júniusi bejelentés is, amelynek értelmében az Apple felvásárolta az Intel modemcsipgyártó üzletágát, az inteles CPU-kat pedig saját, ARM alapú processzoraira cseréli.

Az Apple már akkor azt ígérte, hogy a saját tervezésű komponensekkel a Macek úgy lesznek gyorsabbak és erősebbek, hogy közben csökkentik a gépek energiaigényét is. Az x86-os éra kivezetésére és teljes portfóliója átállítására a vállalat nagyjából két évet szánt, és már az őszi Apple-bemutatón megjelentek az új M1 rendszercsipekre épülő almás laptopok, amelyek egyetlen lapkán egyesítik a 8 magos CPU-t, a 8 magos GPU-t, a 16 magos Neural Engine-t és az I/O-egységet.

A társaság nemrég az M1-re épülő iMacet, iPad Prót és Apple TV-t is bemutatta, amit az Apple egyik gyártópartnere, a Quanta elleni hekkertámadás tett még emlékezetesebbé. A fejlesztések ettől még nem torpantak meg, és a Nikkei Asia keddi beszámolója alapján már megkezdődött a következő generációs, egyelőre M2-ként hivatkozott Mac-processzorok tömeggyártása is. A lap szerint a szállítások a három hónaposra tervezett folyamat végén, júliusban kezdődnek meg, éppen időben ahhoz, hogy az új lapkákat beépítsék a MacBook sorozat következő eresztésébe.

Az idővel is nagyon jól állnak

A Nikkei Asia riportja kiemei, hogy az M2 processzorok és a velük szerelt Apple-termékek idei megjelenése újabb nagy lépést jelentenek az Intel által tervezett CPU-k teljes kivezetésében. Az M2-t ugyanaz a tajvani TSMC állítja elő 4 nanométeres gyártástechnológiájával, mely az 5 nanométeren készülő M1-et is szállítja az Apple-nek. A technológiai váltás az M116 milliárd tranzisztorához képest is újabb rekordot jelent, ráadásul az Apple és a TSMC jóval a korábban meghatározott ütemterv előtt jár, amennyiben az M2 eredetileg csak 2022-ben debütált volna.

Mivel már az M1 is a korábbinál jelentősen magasabb rendszerteljesítményt és grafikus feldolgozó képességet, illetve lényegesen alacsonyabb fogyasztást biztosított az MacBook Pro és MacBook Air (sőt Mac Mini) gépeknek, az Apple a várakozások szerint ennél is jobban "rárúgja az ajtót" a versenytársakra az M2-vel. A hírek szerint a következő generációs csipek az éppen most frissített iMac sorozatban egyelőre nem jelennek meg – igaz, megkapták az M1 desktop feladatokra fejlesztett változatát, ami azokat is több tekintetben az M1-es MacBook elé helyezi.

Piaci hírek

Szekérderéknyi különlegességet vitt a CES-re a Lenovo

A kínai technológiai óriás a magától töltödő klaviatúra és a multifunkciós egér mellett egy gombnyomásra növő laptopot is villantott a világ legjelentősebb szórakoztató elektronikai kiállításán.
 
Egy cég legacy rendszerei, fejlődési tervei mellett a belső kompetenciái és a beruházási készsége is befolyásolják, hogy milyen SD-WAN modellt érdemes választania.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.