Az eredetileg jósoltnál előbb érkeztek. Tizenöt év után váltott ismét CPU-t az Apple.

Felgyorsult az ún. Cook-doktrína kiteljesedése. Erre utal, hogy hamarabb piacra kerültek az Apple saját fejlesztlésű-gyártmányú csipjeire épülő Macek, mint azt az év elején sejteni lehetett. Mintegy két éve röppentek fel az első pletykák, hogy az Apple a Macekbe lehetőség szerint saját fejlesztésű ARM-alapú processzort tenne. Ez is abba a Tim Cook vezérigazgató által 2009-ben meghirdetett stratégiába illeszkedik, mely szerint az Apple-termékeknek elsősorban olyan saját technológiákra kell épülniük, melyek fölött a vállalat teljes felügyelettel rendelkezik.

Az év elején arról szivárogtak hírek, hogy 18 hónapon belül érkezhetnek is az első ARM-os processzorok köré épülő Macek. Pedig az Apple hivatalosan csak júniusban, a WWDC-n (World Wide Developers Conference) jelentette be, hogy lecseréli az Intel CPU-kat. (Bár egy hónappal később egy modemcsipgyártó részleget is vettek az Inteltől, az ARM-alapú CPU-kat a tajvani TSMC gyártja). Ehhez képest gyorsan, már a menetrend szerinti őszi bejelentésekor hozta az M1-re keresztelt CPU-k köré épülő laptopjait.

Ezzel azonban még nincs vége az x86-os érának, az Apple nagyjából két évet szán teljes portfóliója átállítására. De fontos lépés az Apple-ökoszisztéma egységesítése felé. A 8 magos, 5 nanométeres gyártástechnológiával készülő alkatrész a jobb hatékonyság mellett olyan környezetet biztosít, ahol az iPhone és iPad appokat is lehet futtatni Maceken.

Csendesebben, erősebben...

Az Apple csipgyártásért felelős vezetője már a nyári bejelentéskor megígérte, hogy a saját fejlesztésű komponensekkel a Macek úgy lesznek gyorsabbak és erősebbek, hogy közben csökkentik a gépek energiaigényét is. Ez olyannyira megvalósulni látszik, hogy az új MacBook Airben még hűtőventilátor sincs. Emellett a CPU eleve minden vele szerelt gépnek biztosít gépi tanulási képességet a beépített Neural Engine révén.

Nagy mondásokból most sem volt hiány: a MacBook Air a most kapható laptopok jelentős többségénél nagyobb teljesítményre képes, és egy feltöltéssel 18 órányi videót tud lejátszani. Ehhez képest valóban meglepő, hogy az Apple mérnökei olyan alacsony szinten tudták tartani a CPU disszipációját, hogy nem kell a gépbe hűtőventilátor. Az Air két kivitelben, 1000 és 1250 dolláros áron kerül forgalomba (Magyarországon a kisebb modell ára is bőven 430, a nagyobb 530 ezer forint lesz). Mindkét modell 8 megabájt memóriát kap, a kisebb változat 256 gigás, a nagyobb 512 gigás SSD-t, illetve az utóbbi erősebb GPU-t is kap. Ezek az alapmodellek, de mindkét kivitelnél lehet bővíteni a memóriát (max. 16 gigabájt) és az SSD-s háttértárat (max. 2 terabájt).

A MacBook Prók között a 13 hüvelykes modell az első, amely megkapta az M1-et. Az új modell az Apple szerint 2,8-szor lesz gyorsabb, mint az elődje, a hasonló kategóriájú windowsos laptopokhoz képest pedig akár háromszor nagyobb teljesítményt is hozhat. Ehhez már kellett is a hűtőventilátor. A gép hatékonyságát azzal jellemezték, hogy egy feltöltéssel 20 órányi videót tud lejátszani. A gépbe stúdióminőségű mikrofonrendszer is került, illetve fejlesztették a webkamerát. Ez a modell 1300 dollárnál indul, ami azt jelenti, hogy itthon az alapgép (256 gigás SSD) 550 ezer, a nagyobb (512 megás SSD) 630 ezer forint lesz, és a hónap közepétől rendelhető.

Jött egy új Mac Mini is, így már asztali gép is van M1 processzorral. Természetesen ez is háromszor gyorsabb, mint az elődje (úgy látszik, a 3 az Apple-nél is mágikus szám), illetve ötször lesz gyorsabb a legtöbb windowsos PC-nél. Ára 700 dollár (itthon 310 ezer forintról indul).

Az új gépekhez érkezik új operációs rendszer is, a MacOS Big Sur, ami közelebb hozza egymáshoz a desktop és a mobil rendszereket.

Konzumer tech

Örülne, ha lenne a szívének egy digitális ikertestvére?

A neves amerikai hosszútávfutó, Desiree "Des" Nicole Linden szívének már megvan a digitális párja.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.