A kínai informatikai óriásnak erre a céget célzottan sújtó amerikai szankciók miatt van égető szüksége.

Gőzerővel igyekszik pótolni azokat a gyártáshoz elengedhetetlen elemeket a Huawei, amelyek korábbi forrása elérhetetlenné vált az elmúlt időszakban sorozatosan érkező amerikai szankciók miatt. Mindez a vállalat alapító-vezérigazgatójának egy még februárban elmondott beszédéből derül ki. Ennek leiratát tette nyilvánossá múlt hét végén egy kínai egyetem.

Alternatív gyártás

A leirat tanúsága szerint Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) a technikai szakértőkkel folytatott megbeszélésen elmondta, hogy a Huawei az elmúlt három év során több mint 13 ezer alkatrészt cserélt le olyan alternatívára, amely hazai beszállítói láncra épül. A vállalat emellett több mint 4000 nyomtatott áramköri lapot fejlesztett újra termékeihez. Utóbbival a vezérigazgató szavai szerint sikerült stabilizálni a NYÁK-szükségletet, köszönhetően a hazai, azaz kínai gyártású alkatrészeknek és beszállítóknak.

A Reuters hétvégi beszámolója megemlíti, hogy a vállalatot nem sikerült a témában megszólaltatni. Ennek megfelelően az sem világos, hogy az említett 13 ezres nagyságrendű pótlással a Huawei milyen arányban tudta mostanra kiváltani az amerikai technológiát.

Zsen Cseng-fej más témákat érintve elmondta, hogy cége nem kíván közvetlenül benevezni a mostanában felforrósodó MI-versenybe. A vezérigazgató szerint inkább az algoritmusok megfelelő futtatását biztosító alapvető számítástechnikai infrastruktúrára igyekeznek fókuszálni.

Hozzátette, hogy a Huawei tavaly 23,8 milliárd dollárt költött kutatásra és fejlesztésre, és a következő években - a nyereség növekedésével - még többet fog befektetni.

A leirat alapján az alapító egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy továbbra is "nehézségekbe ütközik a fejlett mikrocsipek gyártása Kínában, ezért más módokat kell találnunk arra, hogy behozzuk a lemaradásunkat (az Egyesült Államokkal szemben) ezen a téren".

Még mindig nehéz, de mennek előre

A Kína és az USA között évek óta dúló kereskedelmi, technológiai háború egyik legkomolyabb célpontja lett a Huawei, amely az elmúlt években a szankciók és korlátozások hatására egyre nehezebb helyzetbe került. Ezt mutatja az is, hogy a korábban az okostelefonos piac trónjára (akkoriban még joggal) pályázó vállalat egy ideje már az öt legmeghatározóbb szállító közé sem fér be.

Az amerikai nemzetbiztonsági kockázatokról szóló vádakat következetesen elutasító cég ennek ellenére igyekszik a hangsúlyok eltolásával kompenzálni a negatív környezeti tényezőket. A vezérigazgató februári beszédében ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy "még mindig nehéz időszakban vagyunk, de nem álltunk meg a fejlődés felé vezető úton".

Piaci hírek

Kínában vége az okos és autonóm járművek reklámozásának

A hirdetések szóhasználata mellett a frissített szabályozás szigorúbb eljárásokat és hatósági jóváhagyást ír elő a vezeték nélküli technológiai frissítésekhez is.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.