Nem csupán a halál és az adók tekinthetők állandóan kísértő biztos dolgoknak, hanem az is, hogy töretlen a személyes adatainkra, pénzünkre pályázó csalók lelkesedése. Az ilyen megtévesztő üzenetekre figyelmeztet a Yettel mai sajtóközleménye is, amely számos gyakorlati tanáccsal igyekszik ellátni a felhasználókat annak érdekében, hogy adataik ne kerüljenek illetéktelen kezekbe.
Ahogy a távközlési vállalat anyaga fogalmaz: a közelmúltban több nagyvállalat is figyelmeztette ügyfeleit, hogy a nevükben megtévesztő e-maileket, SMS-eket küldenek csalók. Komoly gondot okozhat, ha az ügyfelek az ezekben elhelyezett linkekre jóhiszeműen, vagy figyelmetlenségből rákattintanak. A helyzetet nehezíti, hogy a csalók folyamatosan új és egyre kifinomultabb megoldásokat találnak ki, akár rövid időn belül új, hamis weboldalakat hoznak létre és frissítik félrevezető üzeneteiket. Ettől függetlenül igaz, hogy némi körültekintéssel azért kiszúrhatók ezek a próbálkozások.
Árulkodó jelek
A csaló általában akkor hatékonyak, ha egy adott cég nevében (annak logóját, arculati elemeit felhasználva) olyan embereket találnak el, akik valóban az adott cég ügyfelei. Bármilyen hivatalos(nak tűnő) értesítés esetén keltsen gyanút, ha
Összességében elmondható, hogy az adathalász oldalak megnyitását okozhatja sietség, kapkodás, figyelmetlenség, de elképzelhető, hogy a csaló e-mail megszólalásig hasonlít az eredeti szolgáltató levelére és már csak igen magas fokú éberséggel vehető észre a csapda.
A tudatossággal, odafigyeléssel elkerülhető a csaló weboldalak megnyitása. Emellett a távközlési cég azt javasolja, hogy igyekezzünk naprakésznek lenni a csalók aktuális módszereivel kapcsolatban, tanácsot kérni, illetve a megszerzett tudással segíteni az idősebb internetezőket vagy éppen az internetre most érkező fiatal generációt.
Felhúzták a pajzsot
A Yettel közleménye nem mentes némi reklámtól sem, hiszen a vállalat nemrégiben indította be a NetPajzs elnevezésű biztonsági szolgáltatását, ami többek között a kártékony linkek megnyitását is igyekszik automatikusan megakadályozni. A tavaly novemberi start óta már több mint 100 ezer felhasználót véd a rendszer. Az eltelt negyedév alatt a társaság közlése szerint közel 3 millió esetben blokkoltak csaló, adathalász-gyanús weboldalakat.
Végezetül érdemes egy másik pajzsról is megemlékezni. Az MNB megbízásából indult KiberPajzs oldal további hasznos információt nyújt és megtörtént esetpéldákon keresztül mutatja be az internetes csalások már ismert – és így kis odafigyeléssel elkerülhető – módszereit.
Sokkolja a magyar cégeket, hogy ilyen támogatás is létezik
Mennyibe kerülhet, hogy a hoszting szolgáltató éjjel-nappal 60 másodpercen belül felvegye nekünk a telefont, és vezető rendszergazdái azonnal foglalkozzanak a problémánkkal? A vshosting~ szerint nem is biztos, hogy annyira sokba.