Volt alapja a hosszú ideje keringő hírek, a két vállalat összeolvadásával 40 milliárd eurós európai távközlési eszközgyártó jöhet létre.

Ami tegnap még csak feltételezés volt, mára valóság: egyesül az Alcatel-Lucent és a Nokia. A két vállalat igazgatótanácsa rábólintott, és a tervek szerint 2016 első felében lezárulhat a tranzakció, ha megérkezik az állami szervek jóváhagyása. Ezzel véglegesen megszűnik a francia ipar egyik nemzeti büszkesége. (A két cég történetéről jó összefoglaló ábrát készített a The Wall Street Journal, lásd alább.)

Az üzlet értéke 15,6 milliárd euró. A létrejövő vállalatból, ami Nokia néven megy tovább, 66,5 százalék jut a Nokia jelenlegi részvényeseinek, 33,5 százalék lesz az alcateleseké. A cég irányításában is a nokiás dominancia érvényesül. A vezérigazgató a mostani Nokia-vezér, Rajeev Suri lesz, az elnök pedig Risto Siilasmaa.

Az egyesülés után elkezdik a párhuzamos tevékenységek lefaragását, amitől négy éven belül 900 millió eurós költségcsökkentést várnak. Rajeev Suri ugyanakkor ígéretet tett arra – állítólag magának François Hollande elnöknek is keddi talákozójukon –, hogy Franciaországban a leépítések megmaradnak azok között a keretek között, melyet még másfél éve az Alcatel indított el. Emellett a Nokia erősíti a franciaországi k+f tevékenységét, valamint létrehoz egy 100 millió eurós befektetési alapot is a francia startupok támogatására.

Az Alcatel-Lucent és a Nokia útja az egyesülésig

Forrás: The Wall Street Journal

A The Wall Street Journal a hír mellé közölte a Deutsche Bank befektetőknek szóló véleményét, mely szerint ennek a tranzakciónak az Alcatel örülhet jobban. A Nokiának ugyanis komoly kihívást jelenthet az integráció a termékprotfólió és kulturális különbségek miatt is. Így közvetetten végül az Ericsson lehet ennek az egyesülésnek a nyertese.

Az előzmények

A Nokia és az Alcatel-Lucent közös kedd reggeli közleményében erősítette meg, hogy előrehaladott megbeszéléseket folytat a két vállalat egyesítéséről, bár részleteket nem közöltek sem a tárgyalások jelenlegi állásáról, sem a tervezett cégfelvásárlási tranzakcióról. A bejelentés igazolta azokat a hosszú ideje keringő és hivatalosan többször is visszautasított híreszteléseket, amelyek szerint a felek az előző év végén ismét fontolóra vették az összeolvadást, miután az iparágban érvényesülő konszolidációs trendek közepette már többször is tárgyaltak egymással a lehetséges megoldásokról. Az elemzők egyelőre nincsenek elájulva a közös távközlési eszközgyártó vállalat ötletétől.

Egy meg egy az nem pontosan kettő

Az esetleges megállapodás egyrészt könnyen elhasalhat a francia szabályozók ellenállásán. A franciák ugyanis a kommunikációs szektorukat stratégiai jelentőségűnek tekintik, és igen érzékenyek a felvásárlásokkal járó költségcsökkentő intézkedésekre, magyarán a tömeges elbocsátásokra. A Reuters beszámolója szerint a befektetők azt sem tartják egyértelműnek, hogy egy lényegesen erősebb versenyző születhet majd a két, kevésbé fajsúlyos és eleve nemzetközi cégösszeolvadásokból alakult iparági szereplő egyesüléséből, amely sikeresebb kihívója lesz piacvezető Ericssonnak vagy a Huaweinek.

A két vállalat együttes éves forgalma tavaly 26 milliárd eurót tett ki, vagyis nagyjából annyit, mint amennyi az Ericsson 24,4 milliárd eurós bevétele volt. A nyereségesség tekintetében már sokkal nehezebb az összehasonlítás, hiszen a Nokia és az Alcatel-Lucent is nagyszabású átalakításokon ment keresztül. A Nokia 170 millió eurós működési eredménye mellett bizonyos adókedvezményekkel együtt 1,2 milliárdos nettó profitot termelt, míg az Alcatel-Lucent 572 milliós működési eredményéhez 83 milliós veszteség társult. Az Ericsson ugyanerre az időszakra körülbelül 1,8 milliárd eurós működési eredményt és 1,2 milliárdos nyereséget jelentett.

A legfontosabb feladatra koncetrálnak

A finn és a francia-amerikai társaság együttes értéke jelenleg több mint 40 milliárd euró, ami a korábbi sajtóértesülések és a mai közlemény hatására sem sokat változott. Bár az Alcatel-Lucent papírjai rövid idő alatt 14 százalékot erősödtek, és a vállalat piaci kapitalizációja 11 milliárd euróra emelkedett, a kétszer nagyobb Nokia részvényei 6-7 százalékot gyengültek, így jelenleg összesen 29 milliárd eurót érnek. Ezzel együtt érdemes megjegyezni, hogy a finnek a tavalyi harmadik negyedévben három év óta először számoltak be növekvő eladásokról a telekommunikációs eszközök szállításában, és papírjai a 2012-es mélyponthoz viszonyítva már megnégyszerezték értéküket.

A Financial Times forrásai szerint a megállapodás mindenképpen előnyös lehet a Nokiának, mivel a mobilgyártó üzletágától megszabadult cégnek erősítenie kell alaptevékenységét, és az Alcatel-Lucent pont azon az észak-amerikai piacon rendelkezik erős jelenléttel, ahol a Nokia csak mostanában kezdi kiépíteni állásait. Míg a legfontosabb versenytársak, így az Ericsson is egyre inkább olyan határterületekre merészkednek, mint amilyenek mondjuk a médiaszolgáltatások, addig a Nokia kifejezetten a telekommunikációs eszközökre fókuszál – erre utalnak például azok a beszámolók is, amelyek szerint a társaság vevőt keres az Ovi Maps és a Nokia Maps utódjaként 2012 óta működő HERE térképszolgáltatásra.

Piaci hírek

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.