Impozáns növekedéssel több mint 1200 milliárd forint bevételt hozott össze 2021-ben az online kiskereskedelem.

Jelentősen, 32,4 százalékkal bővült a belföldi online kiskereskedelem forgalma 2021-ben. A GKI Digital – Árukereső.hu Online Kiskereskedelmi Indexének tavalyi évre vonatkozó adatai szerint a forgalom elérte az 1203 milliárd forintot, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom 10,4 százaléka. A piac bővülése 2020-hoz viszonyítva lassult, de mértéke még így is több mint duplája a pandémia előtti évnek.

A növekedés motorja immár a vásárlási gyakoriság folyamatos emelkedése, hangsúlyozza a felmérés. Tavaly 68,9 millió darab belföldi rendelést kellett kiszolgálniuk a kereskedőknek.

Nem vált be a visszarendeződésre vonatkozó jóslat

A kereskedők arra számítottak, hogy a járvány lecsengésével erőteljes lesz a visszarendeződés, és a vásárlók visszatérnek a boltokba. A kutatás szerint azonban ez csak részben, egyes árucikkekre (bútorok, otthoni barkács termékek stb.) volt jellemző. A két év pandémia ugyanis most már érzékelhetően átalakította a vásárlási szokásokat: természetesebbé és rendszeresebbé vált az online vásárlás.

Az aktív internetező felnőttek több mint 78 százaléka, mintegy 5,1 millió fő vásárol online. A webáruházak vásárlói bázisa – tehát akik termékeket (és nem csak szolgáltatásokat) vásárolnak a neten – 3,7 millió főre tehető.

A tavalyi év fontos fordulópontot is hozott: 2020-ig a forgalom gyorsabb ütemben bővült, mint a tranzakciók (azaz rendelések) száma. Tavaly azonban a két mutató növekedési tempója már nagyon közel került egymáshoz. A kutatók szerint 2022-ben akár fordulat is jöhet: azaz gyorsabban nőhet a tranzakciószám, mint a forgalom. (Ez már csak azért is logikus, mivel csökken a bevonzható új vásárlók köre.) A felmérés szerint egyre többször (2021-ben az átlag 19-20 rendelés/fő) és egyre több mindent rendelünk az internetről (lásd a grafikont).

 
GKI Digital - Árukereső.hu Online Kiskereskedelmi Index 2021
Infogram
 

 

Fejnehéz az online kiskereskedelem

Az online kiskereskedelmi forgalom 46 százaléka Budapesten és Pest megyében történik. Tegyük hozzá, ez az ország legnépesebb megyéje (1,2 millió lakos), a sort a harmadakkora Győr-Moson-Sopron és Fejér megye követi a forgalomban. A kutatók szerint a középső országrész előnyét a rendelési frekvenciában lévő különbség adja: a fővárosi és Pest megyei online vásárlók jóval gyakrabban rendelnek, mint az országos átlag (itt a kiszállítási-csomagátvételi infrastruktúra is kiépítettebb, könnyebben hozzáférhető).

Ami a terméktípusokat illeti, 2021-ben az FMCG internetes értékesítési forgalma 2021-ben bővült a legnagyobb mértékben, 53,7 százalékkal. Így jelenleg a negyedik legnagyobb online terület a műszaki cikkek, a ruházat, illetve a játék/ajándék kategóriák után.

Az online vásárlással a digitális fizetésre is nyitottabb lett a hazai vásárlóközönség. Az MNB adatai szerint a 2020-as fordulat után, amikor először történt meg, hogy éves szinten a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal már nagyobb összegben fizetettünk (online vagy személyesen), mint amekkora készpénzmennyiséget felvettünk ATM-hálózaton keresztül, 2021-ben tovább nőtt a kártyás (elektronikus) fizetések aránya.

És az online vásárlások terén is csökken a készpénz súlya: 2021-ben már csak 30 százalék volt, ami 6 százalékpontos csökkenés 2020-hoz képest. Az utánvétes fizetés ezzel együtt továbbra is népszerű a magyar vásárlók körében, azonban már minden második utánvétes tranzakció elektronikus.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.