A technológiai területen élen járó városállam karbonkibocsátását igyekszik mérsékelni a kevesebb mint egy év alatt megvalósult hi-tech projekttel.

45 hektáron terpeszkedik az a vízre telepített energiatermelő létesítmény, amelyet Szingapúrban még tavaly augusztusban kezdtek építeni. A lebegő napelemfarm 60 megawatt előállítására képes, ami elég ahhoz, hogy ott legyen az ilyen jellegű erőművek aktuális 10-es toplistáján.

Önmagában sem kicsi, de egy nagyobb terv része

A Tengeh víztározó területén megvalósított projekt része a városállam többéves tervének, amelynek célja a napenergiából származó erőforrás megnégyszerezése. A nagyjából 45 futballpálya méretű szerkezet összességében 122 ezer külön panelből áll, ami a tervek szerint elegendő energiát termel majd öt közeli víztisztító üzem működtetéséhez. A vízügyekért felelős kormányzati szerv (PUB) közleménye szerint mindezzel teljes éves energiaigényük 7 százalékkal csökkenhet, ami 32 kilotonna kibocsátott káros anyagtól mentesíti majd Földünket. Ez megfelel annak, mint ha 7000 autó eltűnne az utakról.

A létesítmény átadása már csak azért is figyelemre méltó, mivel azt rendkívül rövid idő alatt sikerült beüzemelni. A munkálatok tavaly augusztusban indultak, ami természetesen azt is jelenti, hogy a mérnököknek mindvégig meg kellett küzdeni a koronavírus jelentette különleges helyzettel. Ennek keretében teljesen új építési megoldásokkal áltak elő, amelyekkel a panelek előállítási idejét a korábbi szint felére tudták szorítani. 

A beszámolók szerint a kialakításnál maximálisan törekedtek a helyi flóra és fauna, illetve a víz minőségének megóvására. Így például a panelek között a mérnökileg szükségesnél nagyobb helyet hagytak, hogy a megfelelő mennyiségű napfény érje a vízfelszínt, illetve hogy a levegőztetés is biztosított legyen. Utóbbit egyébként a vízbe telepített fúvókákkal mesterségesen is képesek biztosítani. A napelemeket helyükön tartó műanyag kereteket nagy sűrűségű polietilénből gyártották, amely újrahasznosítható és elenáll minden környezeti hatásnak.

A karbantartást és a minőségellenőrzést drónok támogatják majd. A speciális kialakítású repülő szerkezetekkel a víz felett repkedve könnyen ki lehet majd szúrni azokat a táblákat, amelyek sérült, nem megfelelően működő napelemeket tartalmaznak. 

A technológiai fejlettség ára

Szingapúr gyakran feltűnik a technológiai lapok hasábjain, mivel a városállam minden elképzelhető területen igyekszik kihasználni az új megoldásokban rejlő lehetőségeket. Ezek egy része kifejezetten jól jött a világjárvány elleni küzdelemben, ám a technika "túlhasználatának" több ponton is látszanak a veszélyei, negatív hatásai.

Legutóbb például arról számoltunk be, hogy a miniállamban tavaly már közel annyi kibertérben elkövetett bűncselekményt regisztráltak, mint amennyi "hagyományos" eset történt, ami minden bizonnyal világrekordnak tekinthető. Szingapúrban egyébként már a korábbi években is magas volt az internetes bűnelkövetések aránya, ám mindezt következő fokozatba kapcsolta a koronavírus elleni küzdelem, ami a hekkerek számára valóságos felkérés volt keringőre.

Piaci hírek

Nem tudja kihúzni magát a Google az EU-s gigabüntetés alól

A keresőóriást Brüsszel 4,1 milliárd euróra büntette erőfölénnyel való visszaélés miatt. A cég fellebbezett, ám esélyeit minimalizálja, hogy a legfelsőbb bíróság tanácsadója az Európai Bizottság mellé állt.
 
Hirdetés

Cyber Threat Intelligence: üzleti előny a sötét adatokból

Egyetlen kompromittált jelszó. Egy belépési pont, amit már nem használnak. Egy korábbi alkalmazott adatszivárgása. Ezek ma már nem csupán technikai hibák, hanem valós üzleti fenyegetések, amelyek a digitális alvilág piacán előbb bukkannak fel, mint ahogy a cég egyáltalán észrevenné.

A digitális támadások célpontjai ma már nem feltétlenül azok a vállalatok, amelyektől a támadók adatokat vagy pénzt akarnak szerezni. Elég, ha a támadás egyik láncszeme nem védett – az elkövetők ezen keresztül lépnek be a rendszerbe. És ez a láncszem gyakran nem is belül van.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Miért kell az üzleti intelligenciának megelőznie az MI bevezetését?

A felfokozott várakozásokhoz képest kiábrándító az MI-bevezetések valósága, ebben pedig a fő bűnös a rossz adatminőség és nem megfelelő adatinfrastruktúra.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.