Azért fontos az apróbetűs rész is: csak akkor, ha az algoritmust valamiféle érdemi emberi hozzájárulás is támogatta az alkotófolyamat során.
Hirdetés
 

Első hallásra formabontó irányelveket tett közzé tegnap az USA szerzői jogokért felelő hivatala (US Copyright Office - USCO). A szervezet ugyanis elvben megnyitotta a lehetőségét annak, hogy egy mesterséges intelligencia által készített műre is vonatkozhasson a szerzői jog védelme.

Úgy igen, hogy igazából nem

A tömör hírhez azonban tartozik egy fontos lábjegyzet: mindez csak abban az esetben érvényes, amennyiben a kérdéses mű esetében egy vagy több személy bizonyíthatóan "jelentős mennyiségű kreatív erőfeszítést tett" a végső tartalom létrehozásáért.

Az USCO vezetője külön kiemelte azt is, hogy "az olyan eszközökkel, mint a DALL-E, a Stable Diffusion, a Midjourney, a ChatGPT vagy akár a nemrég megjelent GPT-4 segítségével létrehozott digitális műalkotások, versek és könyvek nem élveznek szerzői jogi védelmet, ha azokat emberek hozták létre pusztán egy szöveges leírás vagy prompt felhasználásával".

A lényeg tehát az, hogy a "szerzőség hagyományos elemei" tekintetében kimutatható legyen az emberi hozzájárulás. Ellenkező esetben a hivatalnál el fogják utasítani a jogvédelemre irányuló kérelmet.

Az irányelv kiadására azért volt szükség, mert az automatikusan, néhány utasítás vagy egy kiindulási stílusként felhasznált példa megadásával automatikusan létrehozható alkotások futószalagszerűen érkeznek a fentebb említett algoritmusoknak köszönhetően. Ennek megfelelően az USCO-hoz is egyre több kérelem érkezik az ilyen eszközökkel létrehozott anyagok, különösen a művészeti alkotások szerzői jogi védelmének bejegyeztetésére.

Szürke zóna

Az MI hozzájárulásával készült művek a héten kiadott irányelv után is megmaradnak a szürke zónában, és egyértelmű, hogy minden esetről egyedi elbírálás alapján lehet csak dönteni. Részsikereket azonban már így is fel lehet mutatni a témában. Nemrégiben ugyanis egy grafikus regény "átment" az amerikai hivatal szűrőjén. Ebben az illusztrációkat algoritmus készítette, ám az általános kompozícióra és a kötetben lévő szavakra bejegyezték a szerzői jogokat, mivel azokat egy emberi alkotó találta ki és rendezte el.

Az USCO ugyanakkor felhívta a jövőbeli kérelmezők figyelmét arra is, hogy minden esetben elvárja, hogy az MI bármiféle hozzájárulását jelezzék beadványukban. Ha mindezt nem közlik pontosan, vagy megpróbálják eltitkolni a gépi támogatás tényét, akkor a hivatal mérlegelés nélkül törli a kérelmet és megtagadja a szerzői jog kiadását.

Cloud & big data

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.