Tegnap meglett a százezredik közösségi finanszírozással tető alá hozott projekt. Az oldal száz érdekes statisztikával ünnepel.

A Kickstarter 2009 tavaszán, azaz kevesebb mint hét éve indította első projektjét. És bár nem ez az oldal volt az első, amelyik közösségi finanszírozásra épülő ötleteket kínált, az amerikai cég mára egyértelműen a szegmens uralkodójává nőtte ki magát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tegnap a százezredik sikeresen támogatott projekt is lezárult.

Százezer ok az örömre...

A mérföldkövet egy különleges bejegyzéssel ünnepelték a cégnél. Ebben száz érdekes, illetve kevésbé érdekes adat sorjázik az elmúlt évek statisztikáiból kimazsolázva. Megtudhatjuk például, hogy az első száz, teljesen megfinanszírozott ötlethez 121 napra volt szükség az indulás utáni hónapokban. Ma viszont már ugyanennyi sikeres projekt mindössze három nap alatt megvan. A megvalósított ötletek csúcstartója közel száz, egészen pontosan 94 pozitívan végződő projektet vitt végig.

A százezer megvalósult terv mögé 9 088 422 személy áll, akik pénzüket hitbizományba adva segítettek elérni a kitűzött célokat. A legnagyobb nemzetközi támogatással bíró projekthez 169 országból, azaz kis túlzással valóban a Föld minden pontjáról érkezett felajánlás.

A szegmens erejét jól szemlélteti, hogy a több mint 20 ezer zenei produkcióból négyet Grammy-díjra is érdemesnek találtak. De nem áll rosszul a filmes szakma sem. Az oldalnak köszönehetően leforgatott alkotások összesen 11 Oscar-jelölést szereztek, egy pedig, az Innocente magát a szobrocskát is elvitte.

...és néhány a bánatra

Természetesen a Kickstarter blogbejegyzése a nagy öröm mellett nem kívánt kitérni a közösségi finanszírozásban rejlő problémákra. Ugyanis hiába a rengeteg célját elérő projekt, ez még önmagában nem garantálja azt, hogy a teljesítés is ugyanilyen sikeresen zajik. A hatalmas bukták folyamatosan kísérik és kísértik az alapvetően szimpatikus felállást, miszerint vadidegenek előre hajlandók egy számukra értékes alkotást, terméket, szolgáltatást finanszírozni.

A Kickstarter a maga részéről igyekszik a megfelelő mederben tartani a két érintett fél kapcsolatát. Ennek szellemében másfél éve új felhasználói szabályzatot léptetett életbe, amelyik egyszerre próbálja a kockázatokról tájékoztatni a támogatókat, illetve szigorú(bb) működési keretek között tartani a terveiket a nagyközönség elé vivő projektgazdákat.

Hogy a probléma továbbra is fennáll, azt az is bizonyítja, hogy tavaly decemberben egy a témának szentelt kutatást hozott nyilvánosságra a cég. Ebből kiderült: a kezdeményezések körülbelül 9 százalékánál az előre befizetők nem kapták meg az ígért ellenszolgáltatást. Ebben benne vannak az egyértelműen bedőlt projektek és azok is, amelyek gazdái ugyan még teljesítést ígérnek, de a támogató úgy véli, sosem lesz belőle semmi.

Közösség & HR

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.