A big tech vállalatok általában rekord bevételekkel és profittal zárták a legutóbbi negyedévet, a befektetők azonban a legkisebb botlásokat sem díjazták, és a jövőbeni kilátások miatt aggódnak.

Csütörtökre az Amazon vagy a Microsoft negyedéves eredményei mellé megérkeztek a többi nehézsúlyú techvállalat jelentései, amelyekre összességében az S&P 500 és a Nasdaq index is 1 százalék körüli visszaeséssel reagált, az elemzők pedig a pénteki kereskedésre is visszafogottabb forgalmat jeleztek. Bár a Wall Street-i felfordulás a koronavírusos esetek szaporodása vagy az amerikai kormányzati mentőcsomag bizonytalanságai miatt az S&P 500 a hét eleje óta már 3 százalékkal gyengült, a kommemtárok kiemelik, hogy ez a csökkenés még jelenősebb lenne a FAANG (Facebook, Apple, Amazon, Netflix, Alphabet) vállalatok részvényei nélkül, velük együtt pedig az index még így is 2 százalékkal erősebb, mint az év legelején volt.

Mindez azt is jelenti, hogy a piac egyre inkább függ a másokhoz képest túlteljesítő és méretüknél fogva is jeletős súllyal bíró technológiai óriásoktól. Az Apple, a Microsoft, az Amazon, az Alphabet (Google) és a Facebook együttesen már februárban is a teljes S&P 500 értékének majdnem ötödét adta, és amíg a legutóbbi negyedévet tekintve az itt szereplő nagyvállalatok összes bevétele a Refinitiv becslése szerint 13 százalékkal csökkenhet éves összehasonlításban, addig az intézményi brókerek becslési rendszere (IBES) adataira épülő számítások alapján az index technológiai cégei 4,5 százalékkal növelték forgalmukat ugyanebben az időszakban.

A befektetők már most 2021 miatt aggódnak

A nagy amerikai techvállalatokról általában elmondható, hogy a járvány közepette is erős negyedéveket zártak, és az idén szinte kivétel nélkül jobb teljesítményt nyújtanak kisebb versenytársaiknál, ahogy az új körülmények közepette meglódultak az online vásárlások, a videós streaming szolgáltatások, a felhő alapú előfizetések és más digitális technológiák. Az Alphabet (Google) és a Facebook a hirdetési bevételek látványos növekedéséről is beszámolhatott, a Microsoft cloud üzlete stabilan menetel, az Amazon pedig nem csak rekord nyereséget jelentett, de bevételi előrejelzéseit is felfelé módosította a küszöbön álló ünnepi bevásárlási időszakra nézve.

Hogy a befektetők mégsem hemperegnek a hátukon örömükben, az egyrészt a hosszú ideje tartó, általános bizonytalanságnak köszönhető, másrészt a nagyvállalatok 2021-es prognózisai is óvatosságra intik őket. Így lehetséges, hogy a Facebook, az Amazon vagy a Microsoft papírjai annak ellenére is gyengültek, hogy a legutóbbi negyedév nem hagyott maga után sok kívánnivalót, egyedül a Google-franchise bizonyította egyedülálló erejét. Az Alphabet részvényei ugyanis tulajdonképpen egyedüliként 7 százalékot erősödtek, a piaci vélekedés szerint pedig a hirdetési pénzek a marketing alapú üzletek gyengélkedése és a hirdetők legújabb kori megfontoltsága ellenére is utat találnak majd a keresőóriáshoz.
 

Az Apple, a Microsoft, az Amazon, az Alphabet és a Facebook teljes piaci kapitalizációjának alakulása

forrás: Reuters / Refinitiv


Az Apple, bár bevétele és profitja is felülmúlta az előrejelzéseket, egyből 5 százalékot veszített rajta, hogy az új iPhone-ok késői rajtjával a készülékeladások gyengébben sikerültek az elemzők várakozásainál, ami egy mozdulattal 100 milliárd dollárt borotvált le a társaság értékeléséből. A Twitter a maga részéről az elvártnál kevesebb új felhasználót szerzett, ami a cég részvényeinek 17 százalékos zuhanását hozta magával, ráadásul a társaság arra figyelmeztetett, hogy az elnökválasztási kampány hajrája kedvezőtlen hatással lesz a hirdetési forgalmára nézve. Ha a pénteki kereskedés végére nem kapaszkodik vissza valamelyest az árfolyam, akkor ez lesz a közösségi hálózat legkomolyabb megbicsaklása március óta, amikor a koronavírus-pánik nyomán a befektetők többsége amúgy is szabadulni próbált a nem ritkán túlértékelt papíroktól.

A beszámolók összességében megállapítják, hogy a big tech egyelőre nagyon rugalmasan veszi a járvány és a kedvezőtlen politikai-gazdasági helyzet kihívásait, és az online üzletek eddigi, várakozásokat meghaladó eredményei úgy is kedvezők, hogy működésüket egyre behatóbban vizsgálják világszerte. A digitális üzlet csúcsaként kezelt Alphabet, Amazon, Apple és Facebook négyese például 227 milliárd dolláros együttes forgalmat mutatott fel a legutóbbi negyedévben, ami a tavaly ilyenkor közölt számoknál 18 százalékkal, de még a piaci várakozásoknál is nagyjából 4 százalékkal magasabb volt. 39 milliárd dolláros összes profitjuk ehhez képest 31 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, ami minden tekintetben szárnyalásnak nevezhető a csökkenő S&P 500-as mutatókhoz képest.

Piaci hírek

12,5 millió: átlagosan ennyit keres évente egy magyar projektmendzser

Szép pénz, de nemzetközi összehasonlításban ezzel a keresettel nagyjából a portugál és brazil kollégáik közé férnének be a magyarok.
 
Hirdetés

Trend Micro: túl kell lépni a helyhez kötött biztonságon

Bár Magyarországon még az on-premise megoldásokat kedvelik a vállalatok, a hálózatba kapcsoltság általánossá válása miatt túl kell lépni ezen a szemléleten.

Minél szélesebb látószögű optikával nézi az IT-infrastruktúrát a biztonsági csapat, annál gyorsabban veszi észre a fenyegetéseket, és tud azokra reagálni. Ebben segítik az XDR-platformok.

a melléklet támogatója a Trend Micro

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.