A Privateer Space nevű vállalkozás műholdak segítségével figyelné és távolítaná el a Föld körüli pályákon keringő objektumokat.

Az Apple társalapítója, Steve Wozniak legutóbb a nyár közepén került a címlapokra egy videós üzenettel, amelyben azt ecsetelte, hogy a pályája kezdetén még fel sem merült, hogy garázsában ne tudna szétszerelni, javítani vagy módosítani bármilyen elektronikai berendezést. Ezek szerint maga az Apple sem létezhetne, ha akkor a maihoz hasonló korlátozásokba ütköztek volna, a javítás jogáért való kiállás mellett pedig szót emelt a gyártók monopoliszitkus gyakorlatai ellen is, amelyek végső soron kizárólag a hatalomról és a profitról szólnak.

Wozniak néhány nappal ezelőtt egy Twitter-üzenettel és az ahhoz kapcsolódó rövid filmmel hívta fel magára a figyelmet: ebben meglehetősen rejtélyes módon egy Privateer nevű űripari cég indulását teszi közzé, amely "nem olyan lesz, mint a többi", a célja pedig a világűr elérhetőbbé és biztonságosabbá tétele. A Gizmodo ezt követően szúrta ki, hogy a 3D nyomtatásban utazó Desktop Metal egy augusztusi sajtóközleménye már hivatkozott a Privateer Space nevű partnerére, mint az űrben található objektumok monitorozásával és eltávolításával foglalkozó társaságra.
 


A közlemény még Wozniakot is idézte, aki a 3D-s nyomtatási technológiáról szólva mondta el, hogy a Privateer számára ez teszi lehetővé a gazdaságos és könnyű műholdak tervezését és pályára állítását. Ennek alapján úgy tűnik, hogy Steve Jobs egykori kollégájának új vállalkozása az űrszemét eltakarításával foglalkozna – a dolog azért is életszerű, mert Wozniak hagyományosan elkötelezett a környezeti fenntarthatóság ügye mellett, tavaly például Efforce néven indított egy decentralizált platformot a különféle zöld projektek finanszírozására.

Idejében kell kezdeni a takarítást

A Gizmodo a Privateer egyelőre nem publikus oldala alapján arról is beszámol, hogy a társaság a Hawaiin éppen most zajló AMOS Tech 2021 konferencián mutatkozik be, a Wozniak-féle Youtube-videó leírásából pedig arra jutott, hogy a Privateer társalapítója Alex Fielding, az Apple legelső iMac-csapatának egyik tagja lenne. A két üzletember egyébként korábban már próbálkozott egy közös startup beindításával, ami azonban nem bizonyult sikeresnek, és már meg is szüntették.

Ahogy arról mi is rendszeresen beszámolunk, az űrhulladék egyre nagyobb problémát jelent a Föld körüli pályákra állított sok ezer műhold, a jellemzően ambiciózus dollármilliárdosok által támogatott űripari vállalkozások vagy az űrturizmus megjelenésével. Ma már éves szinten is százas nagyságrendben végeznek űrrepüléseket, miközben már az eddigi repülések nyomán is több tízezer nyilvántartott objektum maradt a világűrben, veszélyeztetve a különféle missziókat. Nem véletlen, hogy a kormányzatokhoz tartozó űrügynökségek és a magáncégek is sorra kezdenek el foglalkozni a kérdéssel, de egy nemzetközileg elfogadott szabványrendszer létrehozását is szükségesnek tartják, megelőzve, hogy az alacsony pályán keringő, egymással ütköző szemétdarabok akár maguk kezdjenek előállítani még több veszélyes szemetet.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.