Pedig nem az, és ezt a gyártók is hangsúlyozzák – igaz, a márkanevek kiválasztásával éppen ennek az ellenkezőjét szuggerálják a fogyasztókba.
Hirdetés
 

Egy új tanulmány megállapítása szerint a fejlett vezetőtámogató rendszereket (Tesla Autopilot, GM Super Cruise, Nissan/Infiniti ProPILOT) használó sofőrök a figyelmeztetések ellenére is hajlamosak rá, hogy úgy kezeljék járműveiket, mintha azok teljes önvezető képességgel rendelkeznének. Az iparági finanszírozással működő Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) csoport felmérésének kedden közzétett eredményei alapján ők a többi sofőrnél nagyobb valószínűséggel végeznek vezetés közben is azzal ellentétes tevékenységeket, például SMS-eket írogatnak vagy esznek.

A 600 aktív felhasználó részvételével készített kutatás értelmében a Super Cruise esetében 53, az Autopilotnál 42, míg a ProPILOT-nál a felhasználók 12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy magától értetődő módon teljesen autonóm eszközként kezeli az autóját. Az első kettőesetében összes tulajdonos 40 százaléka arról is beszámolt, hogy a vezetéstámogató rendszerek egyszer már kikapcsoltak vezetés közben, és nem is aktiválódtak újra, köszönhetően a vezető figyelmetlenségét érzékelő biztonsági funkcióknak. A korai alkalmazók tehát a tájékoztatás ellenére is rosszul értékelik a technológia korlátait.

Működik a névmágia

A tanulmány kitér az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) 2016 óta lefolytatott 37 különleges vizsgálatára, amelyek az Autopilot rendszerrel összefüggésbe hozható balesetekről szóltak. (Ezek közül egyébként 18 halálesetet kapcsolnak.) A gyártó maga is azt hangsúlyozza, hogy az Autopilot nem teszi autonómmá a járműveket, és figyelmet követel meg a sofőröktől, hogy azok bármikor készek legyenek átvenni az irányítást. A Reuters riportja szerint azonban sem a Tesla, sem a GM nem nyilatkozott azonnal az IIHS által kiadott, amerikai járműtulajdonosokról szóló kutatásról.

A szervezet szerint ugyanakkor a Super Cruise reklámjai a hands-free vezérlési képességekre összpontosítanak, míg az Autopilot már nevében is az utasszállító repülőgépeken használt technológiát idézi, és azt sugallja, hogy a Tesla rendszere sokkal többre alkalmas, mint amennyire valójában képes. A ProPILOT Assist elnevezés viszont azt közvetíti, hogy ez tényleg egy segédfunkció, amelyik támogatja ugyan a vezetőt, de nem váltja ki a manuális kontrollt – mindez pedig a fent idézett statisztikákban is visszaköszön a Nissan rendszerének negyed akkor arányú felelőtlen felhasználásával.

Arról, hogy már a járműiparon belül is sokan tartják hosszú folyamatnak a teljes autonómia megvalósítását, itt írtunk részletesebben »

Piaci hírek

Egy év alatt ötödével hízott a félvezetőpiac

A szegmenst természetesen az MI-hájp legnagyobb haszonélvezője, az Nvidia dominálja, de azért a többiek se jártak rosszul.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.