Az IDC friss elemzése szerint az elkövetkező nagyjából másfél évben sok jóra nem számíthatnak a PC-k és tabletek gyártói.
Hirdetés
 

Az már az év első felében is sejthető volt, hogy az emberek többsége nem most rohan új laptopot, esetleg táblagépet venni. Az elszabadult infláció, a világgazdasági folyamatokat lassító logisztikai, ellátásbeli és politikai problémák ugyanakkor nem csak a magánszférát intik óvatosságra, de féket rakna a(z ön)kormányzati és céges költésekre is.

Az IDC nemrégiben megjelentetett elemzése a PC-k és tabletek alkotta együttes szegmensben vizsgálta, mit hozhat a közeljövő. Az amerikai piackutató számítsai szerint "viharos idők" várnak a szállítókra. A személyi számítógépek esetében idén 12,8 százalékkal eshet a kereslet (ez bő 305 millió eladott eszközt jelent), míg a táblagépeknél enyhébb 6,8 százalékos zsugorodást kalkulálnak a szakértők (közel 157 millió darab).

Érdemes megjegyezni, hogy az IDC alig több mint két hónappal ezelőtt mindkét szektor esetében 9-9,5 százalék körüli visszaesést jósolt idénre. Azaz a tabletek kicsit jobb, a PC-k pedig lényegesen rosszabb helyzetbe kerültek az azóta beérkezett adatok alapján.

Tovább sötétíti a képet, hogy jövőre sem fonják majd kolbászból a kerítést. Az elemzés szerint 2023-ban ugyan lassul a visszaesés üteme, ám a piaci torta így is tovább fog zsugorodni: a jelenlegi számítások alapján 2,6 százalékkal. Innentől viszont már jobb adatok sorakoznak. A piackutató a 2022-2026-os időszak egészére átlagosan 0,8 százalékos növekedést prognosztizál. 2024-től fogva tehát újra emelkedni kezdenek az értékesítési mutatók.

 

PC-s és tabletes értékesítés az elkövetkező években vásárlói szegmensek szerint (forrás: IDC)

 

Az IDC kutatási vezetője igyekezett meglátni a pozitívumot a pocsék számokban. Jitesh Ubrani kommentárjában kiemelte, hogy bár a kereslet gyenge, ám a szállítási mennyiség így is a járvány előtti értékesítési szintek felett marad. Hosszabb távon a keresletet a lassú gazdasági fellendülés fogja hajtani a vállalatok hardverfrissítésével kombinálva, mivel a Windows 10 támogatása a végéhez közeledik. És bár az iskolákra jelenleg nem jellemző az új eszközök vásárlása, az oktatási célú telepítések és a hibrid munkavégzés elterjedése várhatóan további megrendeléseket generál majd a piacon az elkövetkező években.

Konzumer tech

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.