Félig összeomlott a piac, így egy darabig még várat magára a korábbi nagy elképzelések megvalósítása.
Hirdetés
 

A közép-amerikai ország és populistaként hivatkozott elnöke, Nayib Bukele all-int mondott a bitcoinra, amikor nem csak a világon elsőként fogadta el törvényes fizetőeszközként a kriptovalutát, hanem belengette egy új, geotermikus energiával működtetett és a kriptobányászatra épülő város teveit is, sőt már a bitcoinhoz kapcsolódó első államkötvény kibocsátását is tervezte. A beszámolók szerint a felhasználás aránya ugyan folyamatosan növekszik a salvadori gazdaságban, de a bevezetéssel kapcsolatos aggályokat az azóta eltelt nyolc hónapban sem sikerült eloszlatni, az elmúlt hetekben pedig újabb komoly problémákkal néznek szembe a kriptovaluta-piacok felfordulása nyomán.

A Reuters jelentése szerint a legutóbbi zuhanás több mint egyharmadát borotválta le a salvadori kormány által befektetett eszközök értékének, miközben a hitelfelvételi költségek növekedésével és tetemes adósságával az államnak közel sem csak a kriptovaluta mélyrepülése az egyetlen gondja. A kriptopiaci visszaesés ráadásul lezárt néhány lehetséges kilépési utat is a válságból, beleértve a bitcoin alapú államkötvényeket, így az elemzők szerint a nehézségek nem a bitcoin miatt merültek fel, de amiatt súlyosbodnak: a hírügynökség által idézett közgazdászok úgy látják, hogy Salvadorban a bitcoin már nem a megoldás, hanem maga is a probléma részévé vált.

Legalább a bonyodalmak változatosak

Ahogy a riportból kiderül, a bitcoin értéke már 45 százalékkal esett vissza azóta, hogy Salvador szeptember elején hivatalosan is bevezette azt, az ország adóssága pedig december végére 24,4 milliárd dollárra nőtt a 2019 végi 19,8 milliárdról. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a külföldről hazautalt pénzektől és a külső finanszírozástól függő gazdaság folyó fizetési mérlegének hiányát 2 milliárd dollár körülire becsüli 2025-ig, és értelmezhető hitelt is csak úgy lenne hajlandó folyósítani, ha Salvador teljesen elhagyná a bitcoint. A hitelminősítők szerint ugyanis a bitcoin bevezetése nem csak a pénzmosást segíti, de kockázatai miatt a kötvénybefektetők is jóval magasabb hozamot várnak.

A Reuters által feldolgozott nyilvános adatok alapján egyébként a salvadori kormány eddig 104 millió dollárt forgatott át bitcoinba, amelynek értéke szerdán a mennyiséggel súlyozott átlagár szerint már alig 68 millió dollár volt. Elemzők szerint az ország adósságátütemezése elkerülhetetlen, ha a jelenlegi felállásban próbálják meg folytatni, de a fenntarthatósághoz mindenképpen egy nagyon gyors IMF-megállapodásra lenne szükség.

Izgalmak természetesen nem csak a kuriózumként mutogatott Salvadorban akadnak, és közel sem csak a bitcoin extrém volatilitásáról van szó: a kisbefektetők világszerte rengeteget buknak, köztük olyanok is, akik a fiat pénzekhez kötött árfolyamú kriptovalutákban tartották megtakarításaikat. A legfrissebb hírek szerint például éppen a dél-koreai szabályozók kapnak frászt tőle, hogy a Terra platformhoz kapcsolódó terraUSD és a luna teljes összeomlását követően az emberek lelkesen halmozzák a korábbi értékük töredékéért megszerezhető eszközöket, miközben a kormány keveset tehet a befektetők védelmében, amíg a kriptovaluta-kereskedés jórészt a szabályozási szféráján kívül zajlik.

Piaci hírek

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.