A svéd áruházlánc az amerikai Kodiak Robotics vállalattal állt össze, hogy megvizsgálják az autonóm teherszállításban rejlő lehetőségeket.

Augusztus óta járják azt a közel 500 kilométeres útszakaszt a Kodiak Robotics önvezető technológiájával felszerelt kamionok, amely az IKEA Houston melletti elosztóközpontja és egy Dallashoz közeli áruháza között található. A két cég közötti együttműködésről a teherszállításhoz kapcsolódó feladatok automatizálásán fáradozó, 2018-ban alapított amerikai startup adott ki közleményt.

A partnerség keretében a svéd lakberendezési óriás felmérheti, miként kamatoztathatók fuvarozási folyamataiban az autonóm teherszállításban rejlő lehetőségek. A program keretében egy teherautónyi szállítmány naponta megteszi az utat a központi raktár és a kijelölt áruház között. A fülkében egy húsvér sofőr is ül, aki a fel- és lepakolásban segít, ám az út nagyrészét csak "biztonsági tartalékként" tölti, mivel a Kodiak robotpilótája a többit elintézi.

Lapértesülések szerint a pilot egyelőre három hónapos időtávra szól, ám amennyiben a tesztek eredménye pozitívan alakul, akkor az együttműködést mind térben, mind időben kiterjeszthetik a felek. A lehetséges előnyök között szerepel, hogy korábbi vizsgálatok szerint az üzemanyagfogyasztásra jó hatással van az autonóm rendszerek bevetése. Az IKEA ugyanakkor a munkakörülményeket is szeretné javítani az alkalmazásában álló emberi sofőröknél azzal, hogy csökken az aktív szerepvállalásukat igénylő feladatok aránya a szállítás hosszú órái során.

Ebből tényleg lehet valami

Ahogy az mostanra már nyilvánvalóvá vált, a közúti közlekedésben sokkal hamarabb terjedhetnek el az autonóm képességekkel felvértezett teherautók, mint a személygépkocsik. Ennek megfelelően számba venni is nehéz, hányan és milyen felállásban próbálkoznak meghódítani az éppen csak kirajzolódó szegmenst.

Az ismertebb szereplők többsége (például a Google-höz köthető Waymo Via, a tavaly tőzsdére vonult TuSimple vagy az Aurora Innovation) az önvezető rendszerét teljesen egybeolvasztaná az erre kijelölt járművek felépítvényével. A Kodiac Robotics mellett a másik utat járja például az Embark Technology is, mivel ezek a cégek olyan rendszerekben látják a jövőt, amelyeket bármely hagyományos kamionra lehet telepíteni, akár utólag is.

Piaci hírek

Minden bitcoinos tranzakció felszippanthat egy úszómedencére való vizet

A kriptovalutához kapcsolódó vízfelhasználás egy friss tanulmány szerint 166 százalékkal emelkedett 2020 és 2021 között, az átmeneti visszaesést követően pedig 2023-ban is új rekordot dönt majd.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.