Az önvezetési technológiák fejlesztésében jártas Aurora a nagymúltú Paccar teherautógyártóval állt össze a nagy potenciállal kecsegtető szegmens meghódítására.

A héten egy újabb strigulát húzhatunk azoknak az együttműködések a sorához, ahol technológiai startupok és történelmi múlttal rendelkező járműgyártók szövetkeznek azért, hogy jókor és versenyképes csomaggal tudjanak bejelentkezni a jelenleg még jobbára csak papíron létező, de a közlekedést és a logisztikát bizonyosan felforgató új, önvezető rendszerek által uralt piacokra.

Kettesbe kapcsolnak

Az alig több mint négy éve működő Aurora bejelentette, hogy fejlesztési szövetségre lép a szintén amerikai, ám még az előző évszázad elején alapított Paccarral. Utóbbiról talán nem mindenki hallott, ugyanakkor a világ egyik kiemelkedő tehergépjármű-gyártójáról van szó, amely 2019-ben közel 200 ezer járművet állított elő és 25 milliárd dollárt meghaladó éves bevétellel büszkélkedhet. 

Az Aurora már korábban is hangsúlyozta, hogy az autonóm vezetési rendszerek területén elsősorban a teherszállításban lát gyorsan megvalósítható lehetőséget. A mostani partnerség ezt a fejlesztési irányt igyekezik felgyorsítani azzal, hogy az Aurora mérnökei és a Paccar szakemberei együtt próbálnak meg vezető nélküli járművet varázsolni esőként a Peterbilt 479 és a Kenworth T680 modellekre építve.

A nagyratörő tervek a lehető legátfogóbb együttműködésről szólnak, amelynek során a két cég munkatársai minden létező ponton megosztják egymással tudásukat, a komponensek beszerzésétől és a járműtechnikai fejlesztésektől kezdve a Peterbilt és Kenworth járművek integrálásáig az Aurora hardverével, szoftverével és üzemeltetési szolgáltatásaival.

A vezető nélküli teherautók tesztelése és ellenőrzése a Paccar műszaki központja mellett közutakon is zajlik majd. A vállalatok arra számítanak, hogy az elkövetkező néhány évben Észak-Amerikába már telepíthetik is az első fecskéket. Az együttműködés kezdeti szakaszában pedig a felek értékelik az eredményeket, és azok alapján lépnek tovább mind modellek, mind meghódítható új földrajzi régiók tekintetében.

Alaposan felkészültek

Bár az Aurorát mindössze 2016 végén alapították, a cégben felhalmozott szaktudás több mint tekintélyt parancsoló. A startup alapítói között találjuk például azt a Chris Urmsont, aki egykori Google-alkalmazottként beindította a keresőóriás autonóm vezetéssel kapcsolatos fejlesztéseit. Az autonóm vezetési rendszereket autógyártó partnerek számára fejlesztő cég ráadásul igencsak lendületbe jött. Tavaly például az Amazon is azok között a befektetők között volt, akik 600 millió dollárt dobtak össze a fejlesztések finanszírozására. Az akkori tőkebevonás egyébként 2 milliárd dollárra "lőtte be" a pár éve alapított vállalkozás értékét, amit ma már inkább 10 milliárdra tartanak.

Az Aurora nem riad vissza a felvásárlással történő bővüléstől sem. 2020 elején a LIDAR szenzorokra specializálódott Blackmore startup került hozzá, majd ennél sokkal nagyobbat szólt decemberi üzletük, amikor is átvették az Ubertől annak autonóm rendszerekért felelős Advanced Technologies Group (ATG) részlegét.

Az Aurora vezérigazgatójaként funkcionáló Urmson már az Uber-ügylet kapcsán is világossá tette, hogy azokat az értékes munkatársakat, tapasztalatot és technológiát, amelyeket az ATG átvételével kapnak, első körben biztosan nem autonóm taxik fejlesztésére fogják használni. Ahogy Urmson meglehetősen leegyszerűsítve fogalmazott: ha utasként ülsz egy robotpilóta mögött, az ijesztő lehet, ám ha egy tekercs vécépapír vagy, ez nem akkora probléma.

Piaci hírek

Podcastokat szinkronizál géppel a Spotify

A svéd szolgáltató egyelőre néhány népszerű podcastot igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Természetesen az MI hatékony közreműködésével.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.