A fizikai és virtuális vásárlási lehetőségek ötvözésére épül egy angol cég alkalmazása, amely már több helyen élesben működik.

Ezerféleképpen próbálják már kihasználni vásárlásösztönzésre, hogy adott a technológia a potenciális vásárlók aktuális helyzetének követésére. A szinte mindannyiunk zsebében hordott okostelefonra és a geolokációra épít az az angol cég is, amelyik több üzletláncban elindította a próbababákat pluszmunkára fogó megoldását. Krónikus vásárlók előnyben!

Eladó a baba

Az Iconeme rendszerének lényege, hogy a próbababákba BLE (Bluetooth Low Energy) technológiával kommunikáló jeladót építenek. Ezek érzékelik azokat a környezetükben elhaladó mobilokat, amelyekre telepítették a VMBeacon alkalmazást. A mobil ilyenkor jelez a tulajdonosának, hogy "beszéde van vele". Ha ugyanis a felhasználó aktiválja az appot, akkor például információkat kaphat a kirakatban bemutatott termékek áráról, boltbeli elhelyezésükről, esetleges akciókról.

A termékek között lapozgatva lehetőség van másokkal e-mailben, közösségi csatornákon keresztül megosztani azokat a cikkeket, amelyek érdekelhetik őket. De el is lehet menteni a terméklapokat például azért, az online boltok kínálatával össze lehessen vetni.

Éjjel-nappal

Mivel a rendszer folyamatosan éles, így természetesen különösen jó lehetőség ad arra, hogy a boltok a nyitvatartási időn kívül is kapcsolatot tudjanak teremteni potenciális vevőikkel. A jeladókkal felszerelt babák tehát tulajdonképpen 24 órás eladói szolgálatot teljesítenek, és még túlóradíjat sem kérnek.

Az Androidon és iOS-en egyaránt elérhető alkalmazás másik nagy előnye – legalábbis a boltosok szempontjából – a vásárlói adatok begyűjtésének lehetősége. Az app ugyanis többek között a felhasználó korát, nemét is összeköti a kapcsolatteremtési helyekkel, a megtekintett termékekkel, akciókkal, esetleges online vásárlásokkal. A rendszer javára legyen írva, az átadható személyes adatok körét a felhasználók teljesen szabadon állíthatják be az alkalmazásban.

Az Iconeme megoldása a piacon lévő egyéb ötletekhez képest ugyan nem számít túl agresszív geolokációs marketingfogásnak, de még lehet, hogy sokaknak túlságosan zavaró lesz. Ha szélesebb körben elterjed a rendszer, akkor bizony nem sok olyan megszállott vásárlót tudunk elképzelni, akinél ne csapná ki a biztosítékot, hogy csak folyamatosan bejelző készülékkel tud végigmenni egy sétálóutcán. Persze a vásárlási szenvedélybetegeknél ez nem lehet probléma.

Konzumer tech

Imádják a San Franciscó-i utcai parkolóőrök a Waymo taxikat

Ezért aztán közel 600 büntetőcédulát gyűjtött össze a város utcáin cirkáló mintegy 300 önvezető taxi.
 

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Mit tartogat a jövő ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő környezetben?
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.