Az IDC előzetes adatai szerint a harmadik negyedévben 15 százalékot zuhantak a személyi számítógépek globális eladásai.

Egyre komolyabb dugóhúzóba kerül a személyi számítógépek világpiaca. Az IDC idei harmadik negyedévre vonatkozó előzetes jelentése szerint az elmúlt három hónapban alig több mint 74 millió PC-t értékesítettek globálisan, ami kereken 15 százalékkal marad el az egy évvel korábbi mennyiségtől. A trendet mutatja, hogy az év elején még csak 5 százalékos volt a csökkenés üteme, amit bő 12 százaléknyi visszaesés követett a második negyedévben.

Az amerikai piackutató anyagában nagyon kell igyekeznie annak, aki pozitívumokat akar felfedezni. Egy ilyen kapaszkodót jelenthet az, hogy még a mostani, erősen csökkenő szállítási volumen is felette marad a koronavírus előtti időszakban tapasztalt értékeknek. Azaz a szegmens összességében még most is egészségesebb állapotban van, mint 2-3 évvel ezelőtt.

A másik pozitívum azonban már csak egyetlen gyártóhoz köthető. Az Apple ugyanis idén folyamatosan képes javítani tavalyi teljesítményén, és messze a legjobb dinamikát mutatja a legnagyobb piaci szereplők között. Macekből a harmadik negyedévben több mint 10 millió fogyott, ami bő 40 százalékkal erősebb a 2021-es eredménynél.

 

PC-piac 2022/Q3 - IDC
Infogram

 

Az IDC szakértői az átlagos eladási ár (ASP) alakulását is figyelemmel kísérik. Ez az elmúlt időszakban tapasztalható alkatrészhiány miatt fokozatosan emelkedett, mivel a szállítók a prémium kategóriás eszközök előállítását priorizálták ebben a helyzetben. Ezzel párhuzamosan a csipek és egyéb félvezetők beszerzési ára is megugrott, amit a minimális árréssel működő szegmensben a szereplők többsége kénytelen volt áttolni a vásárlókra. Mindez azt eredményezte, hogy az idei első negyedévben 910 dollárra emelkedett az ASP. Ilyen magas értékre 2004 óta nem volt példa.

Az ASP görbéje azonban mostanra szintén lefelé fordult, és mind a második, mind a harmadik negyedévben mérséklődött az egy PC-re vetített átlagos eladási ár, ami a piackutató megjegyzése szerint további bizonyítéka annak, hogy a piac lejtmenetbe váltott.

Konzumer tech

Ismerni véljük, félünk tőle és kevesen használjuk, mi az?

Ha hinni lehet egy hazai kutatás eredményeinek, akkor a válasz természetesen a mesterséges intelligencia, illetve a szövegalkotásra trenírozott generatív algoritmusok.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.