A Google első körben csak pár országban és néhány partnernek, de kísérleti jelleggel lehetővé teszi a fejlesztőknek, hogy azok más fizetési szolgáltatót használjanak az alkalmazásáruházából letöltött appoknál.

Úgy tűnik, a nem is annyira szelíd nyomás megtette a hatását. A Google ugyanis ma bejelentette, hogy kísérleti jelleggel jelentős változtatásokat tesztel a Play Store alkalmazásáruház fizetési szabályrendszerével összefüggésben. Bár a keresőóriás közleménye több helyen meglehetősen homályosan fogalmaz, annyi bizonyosan kijelenthető, hogy olyan falak kezdenek leomlani, amelyeket eddig az Apple-höz hasonlóan a Google is erőteljesen védett.

A kísérlet keretében egyes területeken és csak bizonyos partnerek bevonásával ugyan, de a cég engedélyezi a tesztbe bevont fejlesztőknek, hogy azok az alkalmazásaikban ne kizárólag a Google számlázási rendszerét használják. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a partnerek más fizetési szolgáltatón keresztül is bonyolíthatják az appokhoz kötődő vásárlásokat, előfizetéseket.

A "nagy nyitás" első nevesített közreműködője a Spotify, amely saját oldalán némileg bővebben kifejtette a partnerség mibenlétét. A többévesnek minősített megállapodás alapján a svéd zenei streamingszolgáltató androidos alkalmazásában a felhasználóknak minden körülmény között biztosítva lesz a választás lehetősége. A Google Play számlázási rendszere mellett ez a Spotify esetében a cég saját elszámolási megoldását jelenti. A beharangozott újításra azonban még várni kell egy kicsit, az implemntációt ugyanis csak valamikor ebben az évben ígéri a svéd vállalat.

Nem önként, nem dalolva

A Google a lépést azzal magyarázta, hogy az alternatív számlázási rendszerek a felhasználók személyes adatainak és érzékeny pénzügyi információinak védelme terén mostanra már hasonlóan magas biztonsági szintet képesek hozni, mint a keresőóriás saját megoldása.

Ennél azonban vélhetően sokkal komolyabb hatása volt a világszerte megindított hatósági eljárásoknak és a jogszabályok megváltoztatása mellett kardoskodó politikusoknak. Ezek közös jellemzője, hogy valamilyen módon igyekeznek "zablát rakni" a túlságosan nagyra nőtt informatikai behemótokra.

Mai másik anyagunk éppen arról szól, hogy az Európai Parlament olyan piacszabályozási keretekben állapodott meg, amelyek jelentősen korlátozhatják a big techként emlegetett vállalatok lehetőségeit. A Google mai bejelentésének közvetlen előzménye pedig az volt, hogy Dél-Koreában tavaly olyan törvényt fogadtak el, amely előírja a platformszolgáltatóknak, hogy biztosítani kell a fejlesztők számára a lehetőséget egy külső fizetési szolgáltatás használatára, legyen szó magának az appnak az árának a kifiztéséről, vagy a programon belül elérhető extra tartalmak, előfizetések rendezéséről.

Mobilitás

Az EU-s vizsgálat hírére gyorsan engedett a Broadcom

A nemrégiben felvásárolt VMware portfóliójának átalakítása kapcsán sok helyen felszaladtak a szemöldökök. Az amerikai vállalat most kicsit visszavett szigorú terveiből, amihez köze lehet egy készülődő EU-s vizsgálatnak.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.