A hordozható eszközök nem iOS-t használó oldalának két nagy szereplője valószínűleg rájött, hogy külön-külön nem boldogulnak az Apple dominanciájával.

Egyesül a wearables szegmens két jelentős operációs rendszere - jelentették be az érintett vállalatok. A partnerség eredményeként a Samsung felhagy saját linuxos megoldásával, a Tizen OS-sel, míg az androidos Wear OS-ből simán Wear lesz a Google-nél. Innentől pedig utóbbira fókuszál majd mindkét piaci szereplő.

Új korszakban reménykednek

Az új korszakként aposztrofált összeolvadástól a kiadott sajtóközlemények alapján azt remélik a szereplők, hogy az további innovációkra inspirál és felcsigázza a külső fejlesztők érdeklődését. Ez pedig a fogyasztók számára jobb alkalmazásokat, bővebb kínálatot jelenthet majd a közeljövőben.

A Google a bejelentés kapcsán arról ír, hogy a közös fejlesztői munkának már most jelentkezett mérhető előnye. A legújabb csipeken például 30 százalékos gyorsulást sikerült elérni az appok betöltésénél, miközben azok akadásmentes animációkat jelenítenek meg a kezelőfelületen. A két csapat az üzemidő kitolásán is elkezdett együtt dolgozni. Az optimalizációs eljárásoktól azt várják, hogy az egész nap folyamatosan mért pulzusszám és a teljes alvás monitorozása után is maradjon nafta az eszközben a következő napra.

Az egyesülés mellett a Google egy sor újdonságot is elhintett a Wearhez kapcsolódóan. A cég Maps és Assistant alkalmazásai dizájnt és teljesítményt is érintő frissítést kapnak, jön a YouTube Music, a Google Pay pedig úgy kap friss verziót, hogy közben 11-ről 37-re nő azon országok listája, ahol használható lesz a vállalat pénzügyi alkalmazása.

A formálisan "valamikor az év folyamán" realizálódó kollaboráció egyik legérdekesebb eleme az a megjegyzés, miszerint a Fitbit fitneszes szolgáltatásait is magában foglalja majd az új platform. A Google anyavállalata még 2019 őszén jelentette be, hogy felvásárolja a karkötőiről ismertté vált gyártót, ám az akvizíciót nagyon sokáig vizsgálták a különböző hatóságok, így például az EU-ban is igen nehézkesen haladt a folyamat. A felvásárlást végül idén januárban sikerült lezárni, ám ehhez több pontban kompromisszumra kényszerült az Alphabet. A Fitbit szoros integrációja viszont újra felerősítheti azokat a hangokat, akik szerint az ügylet a verseny (és így a felhasználók) rovására ment.

Nem bírtak a főellenséggel

Miközben a Samsung és a Google is a most bejelentett partnerség lehetséges előnyeit sorolta, egyik fél sem tért ki a döntés okaira. Ez nem véletlen, ugyanis az minden bizonnyal az volt, hogy a két gyártó külön-külön képtelen volt felvenni a versenyt a szegmenst uraló Apple-lel.

Az okosórák piacának tavalyi versenyét például Cupertino 151 millió darabos forgalommal utcahosszal nyerte. A Samsung a dobogóra sem fért fel a maga 40 milliójával, viszont tőle nem sokkal többet adott el a Google rendszerét használó két kínai szállító. A Xiaomi 51, a Huawei 43,5 milliónyi készüléket értékesített 2020-ban.

Ahogy a telefonok esetében, úgy a hordozható eszközöknél is kulcskérdés lehet a vásárlóknál az, hogy melyik termékre milyen és mennyi alkalmazás érhető el. A véges erőforrással bíró külső fejlesztők számára pedig természetes, hogy arra a platformra koncentrálnak, amelytől a legnagyobb forgalmat várhatják.

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.