Igaznak bizonyult a pletyka, az Alphabet felvásárolja a Fitbitet. Ütőképes páros lehetnek az egészségügyi és fitneszmonitorozó piacon.

Hivatalosan is bejelentették, amit már a múlt hónap végén megszellőztettek: felvásárolja a Fitbitet az Alphabet. A Google ezzel szeretne meghatározó szereplője lenni a viselhető eszközök piacának. A vételár 2,1 milliárd dollár – részvényenként 7,35 dollár –, ami 19 százalékos felárat jelent a bejelentés előtti záró árhoz képest.

A Google blogján Rick Osterloh, a vállalat területért felelős alelnöke arról ír, hogy bár eddig is komoly fejlesztések folytak a cégnél – például a Wear OS-t vagy a Google Fit app –, további befektetéseket terveznek az egészségiparba. Ehhez jó alapot ad a Fitbit, amelynek szakértelmét párosíthatják a Google technológiáival (mesterséges intelligencia, felhő stb.).

A két cég között eddig is szoros volt a kapcsolat. Tavaly tavasszal kötöttek partneri megállapodást, melynek elemeként a Fitbit beköltözött a Google felhőjébe. Szintén a megállapodás része volt, hogy a Fitbit eszközei a Cloud Healthcare API-t használják arra, hogy a gyűjtött adatokat integrálják különböző egészségügyi rendszerekkel, például a betegadatokat gyűjtő elektronikus nyilvántartásokkal. Ezzel a Fitbit olyan területre is be tudott lépni, mint a krónikus betegségben szenvedők (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás) állapotának monitorozása.

28 millió felhasználóhoz jutnak

Elemzők szerint a Google óriási értékhez jut a Fitbit-eszközök mintegy 28 millió felhasználójával és a tőlük érkező egészségügyi- és fitnesz-adatokkal. A Fitbit ugyanis széles körű partnerséget alakított ki egészségbiztosítókkal és az egészségügyi piac más szereplőivel. Idén októberben állapodott meg például a Bristol-Myers Squibb és a Pfizer gyógyszercégekkel, hogy együttműködnek bizonyos szívritmuszavarok korai felismerése érdekében. Ezek miatt a partnerségek miatt egyesek szerint nem is az eszközpiaci részesedése, hanem a felgyülemlett egészségügyi adatok jelentik a vállalat igazi értékét.

A cég azonban az eszközeladásokban is komoly szereplő. Az IDC idei második negyedévre vonatkozó mérései szerint a viselhető eszközök piacát a Xiaomi vezeti 17,3 százalékos részesedéssel. Ez 5,9 millió eladott eszközt jelent. Az Apple 5,1 millió eladott eszközzel a piac 14,8 százalékát uralja, míg a harmadik a Huawei 4,8 milliós forgalommal és 14,1 százaékos piaci részesedéssel. A Fitbit a második negyedévben 3,5 millió terméket szállított le, ami a piac 10,1 százalékát jelenti.

Bár a Reuters szerint a szabályzó hatóságoknak elvileg nem lenne okuk, hogy a felvásárlást megvétózzák, az ügy nincs teljesen lefutva. Az amerikai kormányzat ugyanis nagyszabású vizsgálatra készül az Amazonnal, az Apple-lel, a Facebookkal és a Google-lel szemben. Ennek egyik lehetséges kifutása az, hogy akár szét is szedhetik a saját piacaikon óriási erőfölénnyel bíró cégeket.

A Google próbál elébe menni a Fitbit-felvásárlással kapcsolatos esetleges kritikáknak. Osterloh alelnök a fentebb már idézett blogbejegyzésében külön kitér arra, hogy felhasználók egészségügyi- és wellness-adatait nem használják fel a Google hirdetési rendszerében a reklámok célzásához. Az adatgyűjtés átlátható lesz, és minden Fitbit-eszközt használó folyamatosan nyomon követheti az eszköz gyűjtötte adatokat, azokat bármikor áthelyezheti máshová vagy törölheti.

Mint a The Verge írja, ha létre is jön a felvásárlás, egyelőre nagyon sok a nyitott kérdés. A Fitbit ugyanis vertikális vállalat, amelynek portfóliójában hardverek, szoftverek és szolgáltatások épülnek egymásra. Ezeket integrálni a Google-be nem lesz egyszerű feladat.

Konzumer tech

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.