A Google anyavállalata hétfőn felemás negyedéves jelentést tett az asztalra. Úgy tűnik, a növekedés hajszolása nem ingyen van.

Bizonyos sorok nem úgy alakultak, ahogy az elemzők előzetesen várták, ami azonnal idegessé tette a befektetőket. Ennek ellenére a világ egyik legnagyobb vállalata továbbra is hatalmas bevételeket könyvelhet el, és a gigabüntetések ellenére is maradt némi a profitból.

Költséges hízókúra

Az Alphabet az idei harmadik negyedévben majdnem centre pontosan 40,5 milliárd dollárt keresett, ami 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Külön piros pont jár a vezetőségnek azért, mert a pénzügyi elemzők ennél valamivel kevesebbre, 40,325 milliárdra számítottak.

A cégbirodalom az utóbbi időben láthatóan mindent megtesz azért, hogy újabb lábakat növesszen, és ne kizárólag a hirdetési bevételekből tartsa el magát. A saját hardverek piacra dobása, vagy éppen a cloud üzletág felturbózása azonban sok erőforrást, rengeteg új alkalmazott felvételét igényli (csak idén 20 ezer új munkatárs érkezett/érkezik). Az erőltetett menet negatívumai a negyedév számain is nyomot hagytak. A vállalat sosem költött annyit, mint ebben a három hónapban. A költségoldalon terpeszkedő 31,3 milliárd dollár ráadásul éves összevetésben erőteljesebben nő (25%), mint ahogy a bevételek gyarapodnak.

A másik problémás téma a nyereségesség. Az Alphabet 7,1 milliárdot keresett a szeptember végén zárt periódusban, ami lényegesen elmarad az elemzői konszenzus által elvárt 8,8 milliárdhoz képest. A vállalat helyzetét nem könnyítik meg az immár sorozatban érkező hatósági bírságok sem. A franciák által nemrégiben kiszabott bő félmilliárdos büntetési tételt például pont most voltak kénytelenek elszámolni.

Alphabet = Google

Miközben a néhány évvel ezelőtti átszervezést követően a Google csak egy leányvállalatként működik, a helyzet továbbra is az, hogy az Alphabet nagyjából csak az egykori keresőóriásból él. Az említett 40,5 milliárdnyi bevételből ugyanis csak 155 milliót hozott az úgynevezett Other Bets csoport, minden más a Google-n keresztül érkezett.

A hirdetések természetesen továbbra is kulcsfontosságúak, amit jól mutat, hogy a cégcsoport teljes forgalmának 85 százalékát adja ez a részleg. Ezzel párhuzamosan azért a diverzifikálási törekvések már kezdenek látszani. A reklámokhoz köthető bevételek ugyanis "csak" bő 17 százalékkal nőttek éves összevetésben, azaz cégen belül valamivel kisebb lett a terület súlya.

Az Alphabet meglehetősen szűkmarkúan bánik a részletes adatokkal, így viszonylag nehéz felmérni, hogy a többi részleg pontosan hogy teljesít. Annyi bizonyos, hogy a nagy reményekkel felruházott cloudos üzletág 2 milliárd körüli forgalommal járult hozzá a bevételekhez. Úgy tűnik, hogy a tavasszal debütáló olcsó Pixel telefonoknak is pozitív volt a fogadtatása, ami áldásosan hatott az amúgy lagymatagnak számító nyári szezon hardveres eladásaira.

Gondok és kérdőjelek

Nincs könnyű helyzetben, aki befektőti szemmel igyekszik mérlegelni az Alphabet jövőbeli kilátásait. Az első reakciók alapján a költségek elszaladása és a várt profitmennyiség elmaradása elnyomta a többi, kedvező tételt, hiszen a cég papírjai szűk 2 százalékot estek a bejelentést követően. És igaz ugyan, hogy az elmúlt 12 hónapban ennek ellenére majdnem 20 százalékkal drágultak a papírok, de a főbb riválisok közül többen ennél sokkal jobban teljesítettek. Például a Microsoft-részvények 33, a Facebook-papírok pedig 29 százalékkal kerülnek több, mint egy éve ilyenkor.

Ettől függetlenül kár lenne temetni az Alphabetet. A forgalom továbbra is bődületes tempóban nő, a költségeket pedig bármikor mérsékelni lehet valamennyire, amennyiben a profittermelés kerülne a fókuszba. A cég egyébként sem látszik lassítani, hiszen épp a pénzügyi eredmények előtt pár órával szellőztette meg a Reuters, hogy valószínűleg felvásárolják a fitneszkarkötőket gyártó Fitbitet.

Piaci hírek

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.