A cég éves nagy konferenciáján szinte minden területről elhangzott valami újítás. A Google immár nem választ akar keresni kérdéseinkre, hanem megoldani a problémáinkat.

Tegnap kezdődött el az I/O fejlesztői konferencia, amelyen a Google rendszerint sorozatvetővel ontja magából az újdonságokat. Most talán még a megszokottnál is többet árult el a cég a közeljövővel kapcsolatos terveiről.

Küldetés módosítva

Bár nem elsőként lépett a fél focipályányi kivetítő elé a cég vezére, de természetesen a legnagyobb figyelem Sundar Pinchai előadását kísérte. A vezérigazgató egyik legérdekesebb kijelentése az volt, hogy a vállalatának immár nem az a céja, hogy "segítsen válaszokat találni", hanem az, hogy "segítsen elintézni a megoldandó feladatainkat". Az egykor csak keresőjéről ismert Google-t ma már valóban meglehetősen pontatlan keresőóriásnak aposztrofálni, hiszen az alkalmazás-áruháztól kezdve a videomegosztón át a saját hardverekig igyekszik mindenhol feltűnni az életünkben.  

 

 

Az egész rendezvényt áthatotta az a meglehetősen újkeletű törekvése a Google-nek, miszerint a felhasználóknak minél nagyobb beleszólást és biztonságot igyekszik adni a cég, ha a személyes adataikról van szó. Pichar ezt egy a New York Timesban tegnap megjelent írásában úgy foglalta össze, hogy a magánjellegű információk védelme nem lehet luxuscikk, azaz a felhasználóknak mindezt akkor is biztosítani kell, ha történetesen nem tudnak, vagy akarnak ezért magasabb funkcionalitású, ám fizetős megoldásokat használni. Ez meglehetősen furán hangzik a célzott hirdetésekből meggazdagodó Google vezetőjétől, de Pichar szerint utóbbit is lehet úgy csinálni, hogy ahhoz ne kelljen felhasználni valóban érzékeny adatokat (csak mondjuk az alkalmazáshasználati szokásokat, a meglátogatott oldalakat és egyéb információkat).

Aki keres, talál

Az új arzenált kapó termékek között találjuk természetesen a vállalat alapvető szolgáltatását, a keresőt is. A Google Search számítógépes látással és kiterjesztettvalóság-technológiával erősödik. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egy-egy keresésnél akár 3D modellek is felbukkanhatnak majd a találatok között, amelyeket egy megfelelő telefonnal a saját környezetünkben jeleníthetünk meg. Azaz mondjuk egy cipő után kutatva, azt több oldalról, meglévő ruhatárunkhoz próbálva szemlélhetünk majd.

A képfelismerésre alapuló Lens tovább okosodik, több nyelven képes fordítani, vagy éppen hangosan felolvasni a kamera elé került szövegeket. A hírolvasást még több kontextus biztosításával igyekszik támogatni a cég, ami lehetővé teszi többek között egy sztori alakulásának nyomon követését is. Említést érdemelnek még a podcastok, amelyeket indexálni fog a vállalat keresője, így azok önálló találatként is felbukkanhatnak a jövőben.

Intuitív asszisztens

Nem maradhatott ki a Google mesterséges asszisztense sem. Ahogy az elvárható, a folyamatosan fejlesztett Assistant gyorsabb, "még intuitívabb" eredményekkel szolgál majd. A rendszer egyik alegysége, a kifejezetten foglalásokra kitalált Duplex például tényleg teljesen önállóan képes olyan komplex feladatok elvégzésére, mint mondjuk egy autóbérlés egy külföldi út során. A Chrome-ban használható változat még idén érkezik, ám egyelőre csak angol nyelvterületre.

A digitális asszisztens képes lesz külső alkalmazásokkal is együttműködni, így figyelmeztethet arra, ha nem indultunk el a megszokott futóedzésünkre, de képes lesz ételt is rendelni helyettünk a kedvenc alkalmazásunk adataira alapozva.

A legérdekesebb rész viszont a program méretének a lecsökkenése. A mélytanuló algoritmussal támogatott rendszer ugyanis mindössze fél gigabájtot foglal, és internetkapcsolat nélkül is képes egy csomó feladat elvégzésére.

Biztonsági zár

Ahogy említettük, az adatvédelem és általában a felhasználó biztonsága kulcsfontosságú tényezővé látszik előlépni a Google prioritási listáján. Ennek keretében például hamarosan már nem csak a böngészőben, de a keresőnél és a térkép használatánál is átválthatunk inkognitó módra, azaz ezek a tevékenységünk nem épülnek bele abba az adatbázisba, amit a cég felhasznál akkor, ha személyre szabott ajánlatokat, információkat akar megosztani velünk.

A webes aktivitás és az alkalmazáshasználattal kapcsolatos adatok automatikus törlésének lehetősége már most elérhető, míg ugyanerre a helyalapú információnkkal kapcsolatban pár hétig még várni kell. Talán ennél is jelentősebb az a valamikor később érkező funkció, amellyel teljesen blokkolható lesz az oldalakon átívelő követés, amit a Facebooktól kezdve megannyi internetes vállalat használ arra, hogy "szemmel tartsa" a felhasználókat. A Chrome-hoz érkező lehetőség elsőként a fejlesztői változatokban jelenik meg valamikor 2019-ben.

Q mint...?

Sokat, de még mindig nem eleget mutattak be a készülő jubileumi, tizedik Android rendszerről. Az egyelőre csak Q néven futó projekt a harmadik béta verzió kiadásához ért, amit még ugyanennyi fog követni az élesben valamikor a harmadik negyedévben érkező mobil operációs rendszerhez. 

Az új Androidban alapból benne lesz a képernyőt kímélő dark mode, és több, mesterséges intelligenciával támogatott funkciót építenek bele. A Live Caption segítségével bármilyen élő videós közvetítés során azonnali feliratozást kaphat majd a felhasználó, ami például a hallássérültek számára jelenthet nagy segítséget. A további részletekért és a tesztverzió kipróbálásához szükséges információkért érdemes a Google dedikált oldalát átböngészni. 

Pixeles újdonságok

Bár a fejlesztői konferencia elsősorban a szoftverek körül forog, ahogy azt sejteni lehetett, a Google egy sor új hardvert is bemutatott a rendezvényen. Az okostelefonos kínálatot két meglehetősen visszafogott árazású modell gazdagítja. A 3a tulajdonképpen a meglévő Pixel 3 karcsúsított változata, viszont induló ára 400 dollár alatt marad. A kicsit nagyobb formátumú 3a XL is mindössze 479 dollárba kerül.

Miközben ezek a telefonok nem sokat adnak le a minőségből, gyakorlatilag felébe, harmadába kerülnek más gyártók zászlóshajóihoz képest. A készülékek valószínűleg komolyan felkavarják majd azt a fogyasztói piacot, amelynek tagjai nem szívesen áldoznak dollárban négy számjegyű összeget egy új mobilért.

Frissül és fejlődik a cég nappalikba szánt otthoni assziszense is. A Nest Hub Max 10 hüvelykes kijelzőt és egy 6,5 megapixeles kamerát kapott, és videotelefonálásra is alkalmas lesz. A privát szféra fokozott védelmét itt egy egyszerű kapcsoló hivatott kihangsúlyozni, amellyel egyszerűen megszüntethető a kamera és a beépített mikrofon áramellátása, úgy pedig bajosan lehet kémkedni.

Piaci hírek

Működő üzlet lett a Google ballonjaiból

Az internetszórásra képes eszközöket elsőként Kenyában vetik be kereskedelmi szolgáltatásként.
 
Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.