A nagy internetes cégeknek extra költségeket, az ellenzéki csoportoknak megszűnő menedéket jelent a Vlagyimir Putyin elnök által aláírt törvény, amely a személyes adatok kezelését szigorítja.

Oroszország elnöke is kézjegyével látta el a hónap elején a Duma alsóháza által már elfogadott törvényjavaslatot. Ezzel szinte biztosra vehető, hogy 2016 őszétől valóban hatályba lép az orosz polgárok személyes adatainak kezelését szigorú szabályokhoz kötő új jogi környezet.

Játék határokkal

A jogszabály alapján minden orosz állampolgár személyes adatának az ország határán belül kell maradnia, azaz az internetes vállalkozások, vagy éppen a mobil alkalmazások tulajdonosai dedikált elhelyezésre lesznek kényszerítve, amennyiben a kicsinek nem tekinthető piacon szeretnének labdába rúgni. Azaz a Facebook, a Google és minden más szolgáltató is arra kényszerül, hogy az elkövetkező két évben saját adatközpontot építsen vagy dedikált tárolási helyet béreljen Oroszországban.

Az indoklás szerint a honatyák azért kívánják így szabályozni a külföldi online szolgáltatók adatkezelését, mert aggódnak az orosz állampolgárok személyiségi jogaiért. Plusz felmerült az az érv is, hogy ha ezek a globális vállalatok egyszer már bevételt kapnak az orosz piacról a reklámokból, akkor ne csak képviseleti irodát nyissanak, hanem építsenek megfelelő adatközpontokat is az országban. Példaként pedig az Európai Unióra mutogatnak, amely az utóbbi időben valóban igyekezett korlátok közé terelni a zömében amerikai vállalatokat jelentő globális szolgáltatók működését.

Ellenérvek és jogos félelmek

Az összehasonlítás az EU-val annyiban azért több helyen is sántít. Egyrészt ilyen szigorú követelményeket (egyelőre) nem léptettek életbe a tagországokban, másrészt a két régió népessége, gazdasági ereje és potenciálja sincs egy súlycsoportban. Magyarul amíg az EU-s piacon kifizetődő plusz teher, az az oroszoknál már üzletileg nem feltétlenül indokolható erőforrások delegálását igényli. És itt nem csak a legnagyobbakra kell gondolni, hanem bármelyik, globális piacon működő szolgáltatásra, amelynél adatokat tárolnak a felhasználókról.

A törvény ellenzőinek egy jelentős része másik oldalról közelít: ők pusztán egy újabb kísérletet látnak a demokrácia visszaszorítására. Való igaz, amennyiben az oroszok adatait a határokon belül tárolják, akkor azokra az adatokra már a helyi törvények érvényesek. Ennek megfelelően a Facebook vagy a Twitter is kénytelen lesz mondjuk ellenzéki szereplőkről információkhoz juttatni a kormányzati szerveket.

És ha valahol, akkor Oroszországban igen serény dolgoznak az internetes kommunikációs csatornák állami szabályozásán. A korábban ötletként itthon is belengetett bloggeres regisztrációt ott tényleg bevezették, ráadásul a népszerű blogok esetében ez az intézkedés további megkötéseket is tartalmaz. Szigorú szabályokat hoztak a csúnya beszéd médiafelületekről történő kiszorítására, egy nemrégiben hozott törvény alapján pedig a nehezen körülhatárolható "extrém megnyilvánulások" szerzőire róható ki komoly börtönbüntetés.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.