A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége hagyományos évadnyitó rendezvényén átadták az Év CIO-ja és a Braun Péter-díjat.

Idén is az INFOhajón, a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) hagyományos évadnyitó rendezvényén adták át az ÉV CIO-ja és a Braun Péter-díjat, melyet a 2016-ban elhunyt legendás vezetőjének emlékére alapított a szervezet.

Mindkét díjra egy a VISZ elnöksége által felkért zsűri tesz javaslatot, és a szövetség adományozza. A zsűriben az elnökség két tagja mellett független szakújságírók és szakmai szervezetek (többek között a PMI Budapest, a Projektmenedzsment Szövetség és az IVSZ) vezetői, valamint az előző évben díjazott vesznek részt. A zsűri tagja lapunk főszerkesztője is.

Innovációs terek multinacionális környezetben

Az idei pályázat kiírása az innováció, a digitalizáció és a termelékenység összefüggésire helyezte a hangsúlyt. A zsűri döntése nyomán a Szövetség Nagyné Agárdi Györgyinek, az Allianz Hungária Zrt. informatikai vezetőjének ítélte az Év CIO-ja díjat.

Nagyné Agárdi Györgyi

A szakember több mint 20 éve dolgozik a pénzintézeti és biztosítási szektorban informatikai vezetőként. Bár közgazdászként kezdte pályáját, érdeklődése hamarosan a vállalati informatika felé fordult. Mint informatikai területen dolgozó vezető 1995-től az ÁB-AEGON Biztosítónál kezdte pályafutását informatikai és szervezési vezetőként, majd 2002-ben az Erste Bankhoz igazolt, ahol szervezési igazgatóként dolgozott. Az ő vezetésével történt meg a Postabank informatikai migrációja, emellett kiemelt feladata volt a korszerű banki alkalmazások fejlesztésének irányítása is.

2009-től dolgozik az Allianz Hungária Zrt.-nél. Kezdetben szervezési és fejlesztési igazgatóként, majd 2016-tól a vállalat CIO-jaként. Működése alatt valósult meg a biztosító informatikai szervezetének teljes átalakítása, újraépítése, a SOA-alapú háromrétegű alkalmazásarchitektúra kialakítása, a folyamatok digitalizációja és a kapcsolódó hatékony workflow rendszer kiépítése. Csapatával számos, a nemzetközi biztosítási piacon is egyedülálló megoldást vezettek be (a mobil POS, a QR-kódos és a call centeres fizetés, robotok használata a folyamatok automatizálásában, a mezőgazdasági biztosítások műholdas biotérképpel történő támogatása stb.). A zsűri értékelte azt a módot is, ahogy a multinacionális vállalatokat jellemző kötöttségekből a szakember előnyt tudott kovácsolni.

A zsűri külön kiemelte Nagyné Agárdi Györgyi mentori munkáját. Több, azóta más nagyvállalatnál dolgozó informatikai vezetőt segített szakmai fejlődésében.

Egy belső karrier

Csillag Dávid

Nyolc éve dolgozik a Szerencsejáték Zrt.-nél a Braun Péter-díjat idén elnyerő Csillag Dávid. Ő a klasszikus utat járta be: informatikusból vált informatikai vezetővé. Már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott üzemeltetőként, rendszermérnökként, csoportvezetőként, egy terület menedzsereként. 2010-ben igazolt a Szerencsejáték Zrt.-hez, ahol kezdetben a belső rendszerek területének vezetője, végül a teljes informatikai terület igazgatója lett. Szoros kapcsolatban és munkamegosztásban dolgozott a vállalat előző CIO-jával, így amikor annak távozásakor informatikai vezetővé nevezték ki 2016 áprilisában, zökkenőmentesen tudta átvenni az IT vezetését.

A zsűri Csillag Dávid pályázatában külön kiemelte azt a módszert, ahogy sikerült a különböző üzleti területek és az IT között a rivalizálást és területi pozíciók védelmét átalakítani egy a vállalat sikerét segítő együttműködéssé.

Csillag Dávid a szeptember 13-án megrendezendő CIO Budapesten is bemutatja azt a belső IT-igények hatékony kezelésére kialakított rendszert, amely az üzleti szervezetet és az IT-szervezetet együttműködő partnerekké képes koivácsolni.

Közösség & HR

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.