Egy véletlennek köszönhetően hullott le a lepel egy kísérleti készülékről.

Évek óta hallunk a kijelzőjénél összehajtható telefon koncepciójáról; már idén januárban azt írtuk, hogy az év vége előtt megjelenhetnek az első ilyen készülékek. A Samsung az OLED technológia rugalmasságára támaszkodva kísérletezik ezzel a – vitathatatlanul – forradalmi fejlesztéssel, de amilyen egyszerűnek tűnik maga az elgondolás, annyira összetett feladat kereskedelmi forgalomban kapható terméket előállítani belőle. Most azonban úgy tűnik, hogy a dél-koreaiaknak sikerült átvágni a gordiuszi csomót.

Praktikus előnyök

Egy sor kihívás akadályozza a kijelzőjüknél összehajtható okoskészülékek létrejöttét. Leginkább az elektronikai eszközök rugalmassága, illetve fizikai paramétereik változásával szembeni tűrésük hiánya gátolta meg a szokatlan kialakítás létrehozását. Ügyes kialakítással persze el lehetne érni, hogy a hajtásvonal alá ne jusson digitális áramkör, vagy csak olyan, amely kibírja az akár sok ezerszer jelentkező fizikai igénybevételt.

Szokatlan, és így figyelemfelkeltő külseje mellett lenne praktikus előnye ennek a kialakításnak: ha telefonunkat, tabletünket fele akkorára össze lehetne hajtani, akkor ugyan a vastagsága duplázódna, viszont sokkal jobban elférne zsebünkben. Napjaink okos eszközei amúgy is olyan vékonyak, hogy nem okozna különösebb problémát az összehajtás miatt kétszeresére hízó vastagság.

A Samsung egy ideje már érdeklődik a kevésbé merev készülékdesign iránt. Az elmúlt években több olyan szabvány bejegyzését is kezdeményezte, mely ilyen jellegű készülékek létrehozásának kísérletét feltételezte. Például a 2015-ben bemutatott design nem csak az összehajthatóvá tehető okostelefonok eljövetelének ígéretét hordozta, hanem azt is, hogy ezek a mobil eszközök egyszer papírtekercsszerűen feltekerhetőek lesznek (ilyennel egyébként az LG is próbálkozott).

Azóta azonban nagy a csend ezen a téren, legalábbis a nyilvánosság felé nem kommunikált gyakorlatilag semmit sem a vállalat (egy tavaly novemberi szabadalom-bejegyzés azért árulkodó).

Egészen mostanáig

Alig pár héttel azután ugyanis, hogy a koreai hatósági minősítést megkapta, a vállalat technikai terméktámogatással foglalkozó egyik oldalán felbukkant az SM-G888N0 nevű termék. Ez a kódnév egyik, már létező Samsung készülékhez sem kapcsolódik, korábban a Galaxy X (Project Valley) pletykák kapcsán bukkant fel.

Az idén nyáron bemutatott nyújtható és hajlítható OLED kijelző is arra enged köveztetni, hogy valami nagy dobásra készül a dél-koreai elektronikai konszern. A Los Angeles-i SID show-n a Samsung Display által felfedett információk szerint már hónapokkal ezelőtt előrehaladott állapotban volt az a 9,1 inches, nyújtható OLED kijelző, mely igény szerint hajlítható, felhengerelhető, deformálható szinte bármilyen módon úgy, hogy az eszköz továbbra is működőképes marad. Szemben a már létező rugalmas OLED-ekkel, melyek csupán egy irányban téríthetők el a síktól, a dél-koreaiak fejlesztése minden irányban hajlékony.

Ha a fenti értesülések valódinak bizonyulnak, akkor akár már a – szokásos módon - január elején megrendezésre kerülő Las Vegas-i CES-en bemutatkozhatnak az első készülékek. Kétségtelenül az utóbbi idők legnagyobb durranását hoznák el a Consumer Electronics Show-ra.

Minden extremitása ellenére nem csak a Samsung az egyetlen, amely ezzel a kijelzőtípussal foglalkozik. Szintén meg nem erősített értesülések szerint az LG még az idei év vége előtt le fog gyártani 100 ezer, kijelzőjénél összehajtható eszközt. Egyes források szerint a kisebbik dél-koreai gyártónak ráadásul fejlettebb technológia áll rendelkezésére, mint nagy riválisának. És azt is tudni vélik a jól értesültek, hogy az LG nyitott fejlesztésének megosztására, szemben a Samsunggal, mely – a kezdetekben egészen biztosan - nem licencelné tovább a hajlítható kijelzős okostelefonok, tabletek szabadalmát, saját magának megtartva technológiai előnyét.

Mobilitás

Őrült részletességgel térképezi fel a mesterséges intelligencia az óceáni áramlatokat

Egy új fejlesztés közvetlen segítséget jelenthet az időjárás-előrejelzésben, az éghajlatkutatásban, a mentési műveletekben vagy az olajszennyezések elhárításában is, bemzóutatva a nagy távérzékelési adatkészletek hasznosításának lehetőségeit.
 
A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.