A 18 colos panel legkorábban három év múlva kerülhet kereskedelmi forgalomba.

A prototípusok bejelentésének napját éljük: nemrég adtunk hírt egy nagy reménységű akkumulátor technológiáról, az LG pedig bemutatta, hogy hol tart a flexibilis kijelzők fejlesztésével. Ezen kívül nagyot lépett előre a koreai gyártó Display divíziója az átlátszó OLED paneleke területén, így 2017-re már a boltokba is kerülhetnek az első példányok.

Tekerj egy kijelzőt!

Az első formabontó panelek már megjelentek a piacon, de ezek hajlíthatósága meglehetősen limitált. Az LG Flex mobil kijelzője enyhén hajlítgatható, de a készülék különlegessége nem ebben, hanem inkább abban áll, hogy a kijelző enyhén íves. A Samsung is kirukkolt már egy ilyen telefonnal, sőt, a televíziók között is van már olyan kereskedelmi forgalomban, ami ívelt panelt kapott.

Az LG friss bejelentése arról számol be, hogy megalkották az extrém módon hajlítható kijelző prototípusát, ami úgy felgöngyölhető, mint egy újság. A 18 colos, polyamid bevonatú (a hagyományos műanyag helyett) annyira hajlítható, hogy 3 cm átmérőjű tekercs alkotható belőle feltekerés után úgy, hogy annak funkcionalitása nem sínyli meg ezt a műveletet. A prototípus felbontása jelenleg 1200 × 810 képpont, de az LG biztos benne, hogy 2017-re elérik az Ultra HD felbontást (a full HD négyszerese), és a 60 colos átmérőt.

Átlátszó OLED a házban

Az LG Display másik vívmánya az áttetsző OLED panelek területe, ahol szintén komoly áttörést értek el a kutatók. A gyártó arról számolt be, hogy megalkották a 40 százalékos átlátszóságú OLED kijelzőt, ami azt jelenti, hogy a panel a fény 40 százalékát képes átengedni. A jelenleg létező átlátszó megjelenítők mindössze 10 százalékos értéket érnek el, azaz a koreaiak nagy lépést tettek ezen a területen, amit egyrészt az átlátszó pixel technológia alkalmazásával, másrészt a komponensek megfelelő átalakításával értek el.

A jövőre nézve óriási lehetőségeket tartogatnak ezek az újítások, bár azt az LG is tudja, hogy még sok évnek kell eltelnie addig, mire ezek a különleges kijelzők elterjednek. A legnagyobb akadály az lesz, hogy a televíziók, vagy mobilok egyéb komponensei nem állnak olyan fejlettségi fokon, hogy egy ilyen extrém formát felvegyenek – nem véletlen, hogy az LG aktívan foglalkozik az akkumulátorok radikális átalakításával is.

Konzumer tech

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.