Már két éve is meggyőzően teljesített az IBM vitázó algoritmusa, ha a hús-vér ellenféllel szemben még alul is maradt.

Sakkban, góban vagy videójátékban lehet jobb az embernél a mesterséges intelligencia (MI), de vitában egyelőre még nem győzi le. Még nem – teszi hozzá az IBM Project Debater néven futó fejlesztéséről beszámoló Science Alert. De csak idő kérdése, hogy felvegye a versenyt a legjobb vitázókkal.

Az évek óta fejlesztett algoritmus már most képes a vitákban értelmesen érvelni, állást foglalni, a másik fél nézőpontját megkérdőjelezni stb. (A projekt teljes tudományos hátterét a kutatók a közelmúltban publikálták Nature-ben.) Az IBM egyébként korábban sem őrizte hét lakat alatt ezt a fejlesztését. 2019-ben nyilvánosan is összeeresztette a vitabajnok Harish Natarajanával. A gép akkor veszített, de összességében képes volt megmutatni, milyen messze is jutott a természetes nyelvi feldolgozás terén az IBM (a teljes műsort az eredményt elemző beszélgetéssel együtt az alábbi videóban lehet végigkövetni).

Megtalálni távoli információk közös pontját

Amit az IBM létrehozott, az túlmutat a természetes nyelvi feldolgozáson. Fontos eleme az ún. argumentumbányászat. Ehhez az MI-nek egymástól távol eső területekről származó és hatalmas mennyiségű információt kell feldolgoznia, hogy azokban releváns és egymással összekapcsolható elemeket találjon. A Project Debater algoritmusa mögött például van egy kb. 400 millió újságcikket tartalmazó archívum, amik feldolgozásával mintegy 100 vitatémához tud kijelentéseket, cáfolatokat és összefoglalókat készíteni.

Ma már olyan szinten van a vitaképesége, hogy a kontrollcsoportok, melyek feladata az algoritmus érvelési készségének értékelése a viták leiratai alapján, általában magas pontszámokat adtak a teljesítményére. Bár az IBM kísérletei nagy nyilvánosságot kaptak, Chris Reed, aki a skóciai Dundee-i Egyetemen kutatja ezt a területet, arra hívja fel a figyelmet az IBM-es csapat publikációjához készített kommentárjában, hogy világszerte több mint ötven kutatólaborban dolgoznak a problémán, köztük az összes nagy szoftvercégnél.
 

Egy nyilvános MI-bemutató, ahol kivételesen az IBM MI-je veszít


Adódik a kérdés: ha a nehezen algoritmizálható góban már öt éve legyőzte a gép az embert, érvelésben miért marad alul? Erre egyelőre az a magyarázat, hogy a vita az emberi elme elsődleges kognitív tevékenysége. Ehhez az embernek egyszerre kell mozgósítania a nyelv megértését és a nyelvi konstrukciók generálását biztosító széles eszköztárát. Ennek a gazdag arzenálnak a jelentős részét csak részlegesen dolgozták fel számítási szempontból, ráadásul azokat is csak különálló feladatokként és nem holisztikusan.

Ha sikerül, jöhetnek a gépi trollok?

Az IBM kutatócsoportja szerint a vita kívül esik az MI-rendszerek "komfortzónáján". Ahhoz, hogy radikális előrelépést lehessen elérni, új paradigmákra van szükség a nyelvfeldolgozásban.

Ugyanakkor adódik az ötlet: közösségi oldalakra gépi trollkodásra a jelenlegi tudás is bőven elég lehet. Egy ilyen debatter MI egész trollhadseregeket lenne képes helyettesíteni, hogy a felhasználói hozzászólásokhoz illeszkedő, de azokat vitató-cáfoló, agresszíven letorkoló vagy nevetségessé tevő állításokkal, álhírekkel, félinformációkkal lehetetlenítsenek el vitákat, bizonytalanítsanak el embereket. Nem lennénk meglepve, ha a skót kutató említette több mint ötven kutatás között ilyen célú is lenne.

Cloud & big data

Az Adobe beengedné magához az OpenAI technológiáját

Jönnek a videós Firefly modellre épülő eszközök a Premiere Próba, miközben a gyártó már vizsgálja a külső MI-fejlesztőkkel való partnerség lehetőségeit is.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.