Sajtóértesülések szerint az Európai Bizottságban szorgosan írják a listát arról, milyen kifogások merülnek fel az Activision Blizzard egy éve bejelentett akvizíciója kapcsán.

Redmond szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy óriási összegért, több mint 68 milliárd dollárt felvásárolná a többek között a Call of Duty sikersorozatról ismert Activision Blizzardot. Az ügylet végigvitelét viszont jelentősen nehezíti, hogy a játékipar egyik legmeghatározóbb szereplőjét az Xbox konzolok gyártója és a köré épített ökoszisztéma üzemeltetője szeretné bekebelezni. A verseny potenciális csorbítása miatt nem csak a riválisok fejezték ki rosszallásukat, hanem a világ különböző régióiban illetékes versenyhivatalok többségében sem tűnik formalitásnak a felvásárlás engedélyezése.

A Reuters legfrissebb értesülései szerint az egyik legjelentősebb piacon, az Európai Unióban mindenképpen lesz mit alakítania a Microsoftnak, ha keresztül szeretné vinni terveit. A hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó tűzhöz közeli források arról számoltak be, hogy javában íródik azoknak a kifogásolt elemeknek a listája, amelyek az ügyben eljáró Európai Bizottság szerint potenciálisan zátonyra futtathatják az akvizíciót. 

A hírek szerint ezeket az aggályokat hamarosan megkapja a Microsoft. Utóbbinak nagyjából két hónapja lesz arra, hogy biztosítsa a döntéshozókat arról, hogy a felvásárlás nem jelent veszélyt a tisztességes piaci versenyre, mivel az EB korábban április 11-ét jelölte meg az ügylettel kapcsolatos döntés határidejeként.

A Reutersnek az EB nem kívánt nyilatkozni, Redmondból pedig csak egy szokásos PR-csomag érkezett, miszerint a cég "továbbra is együttműködik az Európai Bizottsággal a piaci aggályok kezelése érdekében". A Microsoft deklarált célja az üzlettel az, hogy "több játékot juttasson el több emberhez".

A legfontosabb helyeken tűnik a legrázósabbnak az út

A felvásárlás lázárását ugyanakkor nem kizárólag az EU-ban kellene megfelelő intézkedésekkel és "engedményekkel" egyengetnie a Microsoftnak. Az akvizíciót többek között az USA-ban és az Egyesült Királyságban is igen komoly fenntartásokkal kezelik a szabályozó hatóságok. Amerikában például annyira ellenzik az ügyletet, hogy az illetékes Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) bírósághoz fordult az egyesülés megakadályozására.

A fentiekhez képest viszonylag sovány vigaszt jelent, hogy az esetleges összeolvadás ellen Brazíliában, Szaúd-Arábiában és Szerbiában nem volt kifogásuk a nemzeti szabályozó hatóságoknak.

Piaci hírek

Ismerni véljük, félünk tőle és kevesen használjuk, mi az?

Ha hinni lehet egy hazai kutatás eredményeinek, akkor a válasz természetesen a mesterséges intelligencia, illetve a szövegalkotásra trenírozott generatív algoritmusok.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.