Sok más vállalathoz hasonlóan a Google-nek is nagyon mélyen a zsebébe kellett nyúlnia ahhoz, hogy hirdetési helyet vásároljon a magyar idő szerint ma hajnalban lejátszott amerikaifutball-döntő, a Super Bowl közvetítése alatt. Ennek fényében még kellemetlenebb, hogy a jelek szerint a cég az ide készített anyagban totális valótlanságot állított nemrégiben frissített mesterségesintelligencia-megoldásáról.
A spotban szereplő Wisconsin Cheese Mart vállalkozás a reklám állítása szerint a Gemini kreativitására támaszkodva készíti el sajtkészítményekből álló széles termékpalettájuk webshopjukon megjelenő kísérőszövegeit. A kisfilmben megjelenő, MI-alkotásként beállított szöveg azonban szóról szóra megegyezik azzal, ami a vállalkozás honlapján már 2020-ban szerepelt. Mindezt a Verge szúrta ki a Wayback Machine archivumára támaszkodva.
Ráadásul nem is ez volt az egyetlen probléma a hirdetéssel. Azt már korábban, a múlt hét közepén kiszúrták, hogy téves a szövegben szereplő állítás, miszerint a gouda a világ legkedveltebb sajttípusa, ami a teljes fogyasztás 50-60 százalékát teszi ki. Ugyan a Google ezt követően váltig állította, hogy a Gemini nem hallucinált, csendben azért átszerkesztette a YouTube-on több napja futó anyagot. Az új változatban (ami így úgy tűnik, mintha egyben az eredeti is lett volna) pedig már nem szerepel a hibás mondat.
Oops!... I Did It Again
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a Google már korábban is produkált látványos felsüléseket MI-termékei reklámozása kapcsán. Az első ilyen ügy még 2023 elején történt, amikor a keresőóriás kapkodva próbálta meglovagolni a ChatGPT berobbanásával keltett hullámokat. A sebtében összeütött Bard elnevezésű modell azonban még a bejelentéséről szóló promóciós videóban is hallucinált.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak