A Tesla vezére nem megy a szomszédba, ha önbizalomtól duzzadó nyilatkozatra van szüksége. Most éppen mindjárt induló robotaxikról mesélt, de maradt idő a riválisok szapulására is.
Hirdetés
 

A többek között a PayPal felfuttatásával befutó dél-afrikai származású üzletember igazi megosztó személyiség. A vallásos áhítattól a mérhetetlen ellenszenvig terjed a vele kapcsolatos érzelmi spektrum, és leginkább a két szélsőség köré csoportosulnak az emberek. Ez nem véletlen, hiszen Elon Musk rendszeresen tesz róla, hogy bátor, vagy éppen botor kijelentéseivel keverje fel a kedélyeket.

Egy processzor mind felett

A Tesla hétfőn Palo Altóban található központjába invitálta az érdeklődő befektetőket, hogy egy sor prezentációval és bejelentéssel bizonyítsa a cég, megfelelő helyen van a pénzük. Az Autonomy Day keretében természetesen megszólalt a vállalat alapító-vezetője is, aki nem spórolt a petárdákkal.

A nap egyik legfontosabb bejelentése a Samsunggal közösen kifejlesztett processzor bemutatása volt, amin három éve dolgoznak a mérnökök. A kifejezetten önvezető autózásra kihegyezett csip a hivatalos kommunikáció szerint természetesen párját ritkítja és a hasonló probálkozások a kanyarban sincsenek.  

Musk ezt azzal igyekezett alátámasztani, hogy ezt csakis erre a célra fejlesztették, miközben például az Nvidia megoldását több más feladat ellátására is bevetik. A tájékoztatón elhangzott, hogy a Tesla csipje hétszer olyan jó teljesítményre képes, mint az nvidia Xavier rendszere. Utóbbi azonban ezt sietett cáfolni azzal, hogy az "összehasonlítás pontatlan".

Jön a robotflotta

A bejelentéseknek itt még nem volt vége. Musk szerint jövőre már az USA egyes részein elindulnak a vezető nélküli robotaxik, amelyek - talán mondani sem kell - minden szempontból jobbak, sőt olcsóbbak lesznek bármiféle potenciális konkurenciánál. Az új szolgáltatással kapcsolatban sokkal több konkrétum nem hangzott el, de maga a dátum is meglehetősen ambíciózus, tekintettel arra, hogy a riválisok, különösen az Alphabet alatt futó Waymo sokkal meggyőzőbb tesztköröket futnak.

Musk azt is említette, hogy talán két év múlva már kormány és pedálok nélküli Teslákat fognak készíteni, de valószínűleg ezt még saját maga sem hiszi el. A Tesla elnökének víziója szerint egy év múlva egymillió, teljesen önvezető járművük lesz az utakon, ami ismételten egy elég bátor vállalás. Igaz, hogy máhol vannak már egész jó kísérletek, de szakértők szerint a teljes önvezetés elterjedéséhez még jó pár évet várni kell. Ehhez a technológiai problémák átugrása mellett, szabályozói és infrastrukturális változásokra is szükség lesz, arról nem is beszélve, hogy a kényes döntések meghozatalát talán sosem merjük majd a gépekre bízni.

Sem a gyakorlati nehézségek, sem az a tény, hogy korábban már 2018-ra ígérte a teljes önvezetés eljövetelét nem zavarta Muskot abban, hogy szenvedélyesen (és páros lábbal) taposson bele a konkurenciába. Musk úgy látja, aki a lézeres szenzorokra, azaz a Lidarra építi az önvezető rendszerét, az csakis bukásra lehet ítélve. A sok más helyen kulcsfontosságú elemként funkcionáló Lidar Musk értelmezésében egy totális zsákutca, amely nemcsak hogy drága, de teljesen felesleges is. Helyette a Teslánál kamerákra és radarokra alapozva építik fel a rendszer "látását". (Ezzel kapcsolatban egy érdekes adat: csak az elmúlt három évben több mint 1 milliárd dollárnyi befektetés érkezett olyan startupokhoz, amelyek a Lidar tökéletesítésén dolgoznak.)

Sikertelen figyelemelterelés

A befektetői show-műsor időzítése mindenesetre több mint beszédes, hiszen a cég aktuális negyedéves jelentése éppen a héten lesz. A pénzügyi számok pedig sok esetben lényegesen kiábrándítóbbak, mint Musk felskiccelt vágyálmai. A hírek szerint a Tesla az idei év első negyedévében is veszteséges lesz, ami jórészt annak köszönhető, hogy a "népautónak" szánt Model 3 eladásai nem hozzák a remélt szintet. 

Bármennyire is igyekeztek a Teslánál megágyazni a szerdán érkező üzleti jelentésnek, a részvényárfolyamokon nem látszik a befektetők elkápráztatása. A vállat papírjai hétfőn lefelé vették az irányt, és a negatív trend a zárást követő kereskedésben is megmaradt. Persze az is lehet, hogy az árfolyamokra a bejelentéseknél nagyobb hatással volt a hétvége sztorija a kínai parkolóházban magától kigyulladó Teslával.

Cloud & big data

99,9 százalékban biztonságosak az uberes utazások

Akit a maradék egytized százalék érdekel, az átböngészheti vállalat legelső ízben kiadott biztonsági statisztikáit.
 
PR-interjú

A digitalizáció a kezünk alá dolgozik

Néhány év alatt organikus fejlődés révén vált távközlési vállalatból infrastruktúra alapú infokommunikációs szolgáltatóvá az Invitech. A társaság bevételeinek meghatározó részét mára a vállalati szolgáltatások üzletág adja. Vezetőjével az irányváltás hátteréről és a jövő lehetőségeiről beszélgettünk.

Nem elég beszélni róla, tenni is kell azért, hogy jövőállóbbak legyenek a vállalatok. Szerencsére ebben rengeteg technológia áll már a rendelkezésre, csak győzzünk válogatni közöttük.

a melléklet támogatója az Invitech

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.