Különösen a kis- és közepes vállalkozások támaszkodnak a felhő alapú szolgáltatásokra, a tömegesen távmunkára küldött dolgozókkal pedig még inkább függővé válnak a zavartalan online kapcsolatoktól.
Hirdetés
 

Az üzletfolytonosság mindenhol fontos, de a kis- és közepes vállalkozások körében sokszor élet-halál kérdése, ennek pedig egyre több esetben feltétele a zavartalan internetkapcsolat. A különböző felmérésekben általában már 70 és 80 százalék közötti arányokat jeleznek azzal kapcsolatban, hogy a kkv-k közül hányan támaszkodnak akármilyen kis mértékben is a felhőszolgáltatásokra az üzleti folyamataik tekintetében. Ezek pedig jellemzően konzisztens teljesítményt és a száz százalékot közelítő rendelkezésre állást igényelnek, legyen szó a bérszámfejtésről, a számlázásról, a csoportmunka-eszközökről vagy a levelezésről.

Mára egy nagy csomó becslés áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy az akadozó internetkapcsolat, az adatok vagy a céges online felületek elérhetetlenné válása milyen konkrét károkat okozhat egy-egy cégnek. Ezek a számítások természetesen csak tájékoztató jellegűek, hiszen az ilyen hatásokat nem lehet pontosan értékelni, de a gazdaság egészét tekintve mindenképpen jelentős tényezőről van szó: az Independence Research szerint például csak az Egyesült Államokban évi 40 milliárd dollárnak megfelő termeléskiesés írható az adatkapcsolati szolgáltatás-kimaradásokhoz.

Ebből a kutatásból egyébként az is kiderül, hogy a tengerentúlon a veszteségek nagyobbik, 22 milliárd dolláros részét éppen a kis- és közepes vállalkozások szenvedik el ilyenkor, amelyek átlagosan 4500 dollárt veszítenek emiatt minden évben. Ehhez persze hozzáadódnak a még kevésbé számszerűsíthető károk is, mint például az ügyfelek bizalmának elvesztése vagy a nehezen megfogható elmaradt bevételek. Ehhez képest a legfeljebb 20 főt foglalkoztató cégek közül csak minden ötvenediknek van valamilyen redundáns fizikai megoldása ezekre az esetekre, miközben pont ők a legsérülékenyebbek a szóban forgó kimaradások szempontjából.

A közösségen is múlik, hogy sima marad-e a kapcsolat

A mostani világjárvány egyik következménye, hogy sok vállalat rövid idő alatt próbál átállni a távoli munkavégzésre, amiben nyilván az informatikának és a megbízható online kapcsolatoknak is központi szerepe van, hiszen minden tranzakciót a technológia közvetít, sőt az otthoni munkavégzés funkcionális követelményei között is szerepel a megfelelő sávszélességű internetkapcsolat. Az internethálózat megfelelő teljesítményét viszont nagyban befolyásolja, hogy a fokozódó terhelés mellett sikerül-e átalakítani a megszokott nethasználati szokásokat, különösen csúcsidőben – ezzel kapcsolatban nemrég a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is közleményt adott ki, figyelmeztetve a kommunikációs hálózatok sokkal intenzívebb igénybevételére.

Az NMHH szerint a felhasználók és az ügyfelek felelős magatartására is szükség lesz ahhoz, hogy a máskülönben nemzetközi összehasonlatásban is kiváló hazai mobil- és vezetékes hálózat megfelelően kiszolgálhassa a növekvő igényeket. A hatóság oldalán tippeket is ad hozzá, hogy milyen gyakorlatokkal kerülhető el az infrastruktúra túlterhelése, amelynek állapotát folyamatosan ellenőrzi, és szükség esetén soron kívül is elvégzi a frekvenciák zavarvizsgálatát, vagy intézkedik a felmerülő zavarok megszüntetéséről. Persze ugyanilyen fontos lehet a megfelelő eszközök kiválasztása: az egyre többet használt videokonferencia-rendszerekkel kapcsolatban például itt igyekeztünk bemutatni a legelterjedtebb és gyorsan bevezethető megoldásokat.

Közösség & HR

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.