A Győrben kísérletező Telenor után a Magyar Telekom és a Vodafone a zalaegerszegi tesztpályát, a ZalaZONE-t választotta.

Bár egyelőre nem az 5G volt a fő attrakció, mégis fontos szerepet kapott Zalaegerszegen tegnap, amikor átadták a ZalaZONE nevű tesztpálya első ütemét. Ugyanis a 45 milliárd forintból felépülő tesztpálya, amit regionális szakmai központnak szánnak, erősen épít az 5G technológiára. A második ütem a tervek szerint 2020-ig épül meg.

A 265 hektáron elterülő központban a fontosabb kiszolgáló épületek mellett elkészült a két kilométer hosszú tesztpálya, ahol többek között menetstabilizálási megoldásokat, a kormány- és fékrendszereket vagy a sávtartó funkciókat lehet tesztelni. Emellett elkészült az okosváros első öthektáros területe, ami városi környezetet imitáló körülményeket biztosít.

A tesztpályához a Budapesti Műszaki Egyetem a ZalaZONE-nal közösen kifejlesztett egy speciális önvezetőautó-tesztelési módszert is. A szcenárió alapú tesztelés (Scenario-in-the-Loop - SciL) elmossa a határokat virtualitás és a valóságos környezet között, így az autonóm járművek funkcionalitását a valós környezethez hasonló, komplex közlekedési helyzetben, biztonságos körülmények között lehet tesztelni.

És persze demózták az 5G-s környezetet is.

Fontos az "első" érzés

A bemutató pikantériája volt, hogy a Magyar Telekom és a Vodafone egy időben mutatta be saját 5G-s megoldását, és ahogy múlt héten a Telenornak, a brit szolgáltató hazai leányvállalatának is jutott egy "első" hely. A Telekom helyzete volt a legegyszerűbb: övé az első bekapcsolt 5G-s bázisállomás, a Telenor hozott létre először valódi hálózatot (két bázisállomás között), és használt a demóhoz kereskedelmi forgalomban kapható eszközt (ZTE 5G-s telefon). A Vodafone pedig abban az első, hogy élő, állandó, hálózatába kapcsolt 5G bázisállomást kapcsot be.

A Magyar Telekom januárban kapcsolta be, amihez a hálózati berendezéseket a Huawei szállította. Az azóta eltelt időben a tesztpályán lévő bázisállomást is felkészítették 5G-re, de itt az Ericsson volt a szállító.

A Vodafone azért írhatta közleményében, hogy Magyarország "első élő, állandó, hálózatába kapcsolt 5G bázisállomását” kapcsolta be, mert a másik két szolgáltatóval ellentétben nem kellett ideiglenes frekvenciahasználati engedélyt kérnie az NMHH-tól: a 2016-os frekvenciapályázaton ugyanis már elnyerte a teszthálózathoz szükséges frekvenciát.

A Vodafone tesztállomása csak részlegesen önálló. A passzív infrastruktúra-elemek egy részét a Magyar Telekom biztosítja. A Vodafone bázisállomását, amit a Huawei szállított, ugyanis a Telekom adótornyára szerelték. Az állomás még non-standalone szabványon működik (már meglévő 4G állomásra épül), de véglegesnek tekinthető hardveres és szoftveres eszközökkel.

Mobilitás

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.