Azon melegében lebonyolították az első nyilvános 5G-s videohívást is.
Hirdetés
 

Bekapcsolta 5G-s teszthálózatát a Telenor Győrben. A hálózat kiépítését tavaly kezdték meg a vállalat szakemberei a Széchenyi István Egyetemmel közreműködve. Mint azt Koller György, a Telenor műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, a hálózat két bázisállomással, állomásonként két-két rádiós egységgel üzemel. A rendszer része egy teljesen önálló, NSA-szabványoknak megfelelő maghálózat, amely a két bázisállomással együtt teljes körű, élő hálózatot alkot. A kommunikáció 3600 MHz-es frekvencián 100 MHz-es sávban folyik. A bázisállomások az egyetem egyik épületére, illetve Győr belvárosába kerültek.

Bár a Telekom már kiépített egy 5G-s bázisállomást a Zalaegerszegen működő önvezető tesztpályához, abban mindenképpen első a Telenoré, hogy két bázisállomásból áll, és nem csak egy speciális tesztkörnyezetet biztosít, hanem partnerek által is használható.

A Telenor a hálózat működtetéséhez három hónapra kapott ideiglenes frekvenciaengedélyt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól. Az engedély azonban több alkalommal is meghosszabbítható – mondta Koller.

A teszthálózat elemeit a ZTE szállította, és a kínai gyártó biztosította az 5G-s telefonokat is a bemutatóhoz. Koller hangsúlyozta is, hogy ezek már kereskedelmi forgalomban kapható infrastruktúra-elemek.

Ki kell találni, hogy mire használható

A vezérigazgató-helyettes arról is beszélt, hogy bár az 5G előnyei – a korábbiaknál lényegesen nagyobb letöltési sávszélesség, a rendkívül alacsony válaszidő és a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb számú eszköz egyidejű kiszolgálása – ismertek, és vannak már elméleti business case-ek is, a hálózati képességekre épülő termékek és szolgáltatások kidolgozása még a piaci szereplőkre vár.

Azért is esett a választás a Győrre, illetve a Széchenyi István Egyetemre, hogy az egyetem mérnökhallgatói is hozzáférjenek a legújabb mobilhálózati technológiához, amitől a remények szerint lendületet kaphat a magyarországi 5G-re épülő kutatás-fejlesztés. (Az egyetemen a közelmúltban állították fel a Digitális Fejlesztési Központot, melynek egyik témája épp az 5G piaci hasznosítása.) A Telenor és az egyetem az 5G-s teszthálózat elindításával egy időben közös kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodást is kötött.
 

Élőben tesztelték a hálózatot


A teszthálózat átadásán lebonyolították az első nyilvános hívást is: Jan Hanus, a Telenor Magyarország vezérigazgatója videohívással invitálta színpadra az épület egy másik részében tartózkodó Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárt. A szolgáltató munkatársai emellett élőben tesztelték is a hálózat sebességét, melynek során közel 1,7 Gbit/s letöltési sebességet mért a tesztszoftver. A hálózat egyébként maximálisan 1,8 Gbit/s-os letöltési sebességet biztosít.

Mobilitás

Interaktív videókat streamel az Odyssey új MI-modellje

Az önvezető autók területéről érkező alapítók olyan MI-platformon dolgoznak, amelynek révén a néző valós időben fedezhetné fel a videófolyamokban megjelenő világot.
 
Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.