A mindössze 25 nanométeres fejlesztés mögött állók azt ígérik, hogy hamarosan gyökeresen megváltozik mindaz, amit ma a kijelzőkről gondolunk.

Ausztrál és kínai kutatók hozták össze a világ legvékonyabb hologramját. A Melbourne-i RMIT Egyetem állítása szerint a fejlesztés meg fogja változtatni, ahogy erre a technológiára nézünk – képletesen és szó szerint is. A kutatók által létrehozott megoldás számos tekintetben eltér a többi hologramtól, látható például háromdimenziós szemüveg használata nélkül is. Emellett, ahogyan azt már említettük, elképesztően vékony, mindössze 25 nanométeres, azaz négy nagyságrenddel vékonyabb egy átlagos emberi hajszál átmérőjénél.

Nano-hologram

A kutatók állítása szerint nagyon egyszerű gyártási eljárással hozhatók létre a hologramok, amelyek használatával a hagyományos, kétdimenziós kijelzők „lényegtelen tényezővé” válnak. A megszokott, számítógép generálta hologram túlságosan nagyméretű az elektronikus eszközök számára, de az ultravékony hologram egyszerűen átlép ezeken a határokon – nyilatkozta Min Gu, az egyetemi kutatást vezető professzor.
 


Egy felugró 3D-s hologram olyan adatözönt képes megjeleníteni, amire egy kétdimenziós telefonkijelző sosem lesz képes. Az orvosi diagnosztikától kezdve az adattárolásig, a kiberbiztonság témaköréig rengeteg lehetőség kínálkozik arra, hogy a hologramos megjelenítés utat törhessen magának, és valódi forradalmat hozzon el a kijelzőtechnikában.

Addig persze azért még hosszú út vezet, amíg hagyományos eszközeinket lecseréljük a hologramos megjelenítővel szerelt újakra. A kutatók szerint a következő lépés egy olyan merev filmréteg létrehozása lesz, amit egy LCD display felületére lehet fektetni, hogy 3D-s holografikus kijelzőt lehessen előállítani. Innen pedig már csak egy lépés a rugalmas, nyújtható filmek kialakítása, ami tényleg robbanásszerű terjedést jelenthet az új fajta megjelenítőtechnika számára.

Hologramos kezelőrendszer a BMW-től

A hologramtechnológiában rejlő lehetőséget általában nehéz szöveg vagy képek alapján bemutatni, hiszen ez pontosan a helyszínen lévő személy érzékeléséről szól. Különösen igaz ez a HaloActive névvel illetett BMW-s kijelzőrendszerre, hiszen az nemcsak a látásra, hanem a tapintásra is képes hatni. A beszámolók szerint a levegőben megjelenő funkciógombok "megnyomásakor" az ember ujjában – ultrahang révén - apró rezgő érzet keletkezik.

A HaloActive a tervek szerint a szélvédő alatti szinte teljes területet elfoglalhatja majd, és mivel ennyire széles, külön informálódási, szórakozási lehetőséget kínál az utasoknak. Az anyósülés előtt például mehet egy mozifilm, miközben a (félig-meddig) vezető személy tájékozódhat a forgalmi helyzetről, vagy akár telefonálhat is.

A nagy tervekkel eddig sem volt probléma

Mindazonáltal nem árt némi távolságtartással kezelni ezeket a bejelentéseket, gyakran marad vaporware az ismertetett termék. Hologramos telefonáláson dolgozik az Intel és a Nokia, írtuk például még 2010-ben. Akkori hírek szerint a két vállalat kutatóközpontja a korábban bejelentett MeeGo nyílt forráskódú platform projektjének folytatása.

A megállapodástól mindenki sokat várt, de az azóta eltelt hét évben a Nokia teljesen kivonult a mobiltelefonpiacról (ahova csak nemrég kezdte meg a visszatérést), az Intel pedig továbbra sem tudta saját lapkáit elterjeszteni az okostelefonok piacán, és a jelek szerint már nem is erre a területre koncentrál.

Konzumer tech

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.