Nemzetközi fronton erősít az Amazon
Az új International Shopping funkcióval 5 nyelven és 25 pénznemben lehet válogatni mobilon a több mint 45 millió, Amerikából érkező termék között.
Korai volt az öröm az IBM-nél
Egy negyedévvel korábban úgy látszott, kint van az öt éve tartó gödörből a Kék Óriás, de a legújabb adatok eléggé felemásra sikerültek.
Techcégek a kormányok ellen
Neves IT-vállalatok, köztük a Microsoft és a Facebook, bejelentették, hogy fellépnek a támadó jellegű kormányzati kiber-próbálkozásokkal szemben.
Az akvárium termosztátján keresztül törtek be egy kaszinóba
Egy biztonsági cég vezetője egy kaszinó rendszerének meghekkelésén keresztül illusztrálta az IoT veszélyeit.
Rákdiagnoszta mikroszkóp a Google-től
A kiterjesztett valóság segítségét veszi igénybe az amerikai vállalat emberi sejteket vizsgáló új eszköze.
Zuckerberg széke is beleremeg az adatkezelési mizériába
Gyűlnek a befektetők, akik lemondatnák Mark Zuckerberget a Facebook elnöki posztjáról. Egyelőre hatalmas a bizalomvesztés a felhasználók körében is.
Forró lett a talaj a ZTE alatt
Fel kellett függeszteni a kínai vállalat részvényeinek kereskedését, miután az USA megtiltotta, hogy érzékenynek minősített amerikai technológiát kaphasson a cég.
Saját linuxos eszközök a Microsofttól
Kezd rémálommá válni a dolgok internetének alacsony biztonsági szintje, ezen változtatna Redmond Azure Sphere kezdeményezése.
Miért veszélyesebb a Facebook-botrány, mint azt gondolnánk?
Visszaéltek a Facebook több millió felhasználójának személyes adataival. Bár Zuckerbergék felelőssége nem kérdéses, a felhasználók is tehettek volna azért, hogy adataik nagyobb biztonságban legyenek – írja véleménycikkében a G Data elemzője, Tim Berghoff.
Nyomon követik gyerekeinket a mobilappok
Az esetek zömében nem súlyos, de létező problémáról van szó. Adatgyűjtés a legkisebbekről a 21. században.
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.