Az Apple hadat üzent a megrottyant Facebooknak
Alapvető változásokat ígérnek az új Safari böngésző működésében, sokkal nehezebb lesz a felhasználók nyomon követése.
Újabb bizonyíték, hogy a bank és a fintech nem ellenség, hanem partner
Szintet lépett a TransferWise: bekerül a második legnagyobb francia bank szolgáltatásába.
Önjáró autók vihetik az olimpikonokat Tokióban
2020-ban a japán főváros ad otthont a következő nyári játékoknak. Egy frissen nyilvánosságra hozott kormányzati fejlesztési terv szerint Tokióban akkorra fel kell állnia egy önvezető autókból álló flottának.
Még nem késő meggondolni, hogy milyen árat fizetünk a fejlődésért
Az adatok feletti ellenőrzés és a technológia társadalmi érdekek alá rendelése is meghatározó téma volt az idei Brain Bar fesztiválon.
A Microsofté lesz a GitHub. Frissítve!
Fokozatos közeledés után bezsákolta a legnépszerűbb repository-szolgáltatást a Microsoft. A hivatalos bejelentés már ma megtörténhet.
Kövér csontváz esett ki a Facebook szekrényéből
Úgy tűnik, nincs olyan hónap, sőt néha hét sem, amikor nem kerül felszínre egy újabb, a Facebook adatkezelési gyakorlatával kapcsolatos ügy. Ezúttal az eszközgyártók halászhattak a zavarosban.
Ez is GDPR. Aknák a hideg és fagyott adatokban
Még mindig sok a kérdés a GDPR bevezetésével kapcsolatban; ezúttal a kevésbé szem előtt levő személyes adatok jelentette veszélyt vizsgáljuk meg.
Műalkotások a falon: digitális képkeret és tévé egyben
Nem cizellálta túl a Samsung, amikor elnevezte speciális tévéjét: a Keret valóban megállja a helyét a falon – is.
Válás Kínában: there's an app for that!
A WeChat alkalmazásában már házasságot kötni és elválni is lehet néhány gombnyomással, nem beszélve a többi ügyintézési lehetőségről.
Elmebaj hétvégére: agyhullámokkal irányított film
Olyan kavart okoz, hogy a fülünk kettéáll: az érzéseink kiváltotta agyhullámok módosítják a filmet, ami módosítja az érzéseinket. Kipróbálná?
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.