Együttműködési megállapodást kötött a TransferWise és a második legnagyobb francia bank, a BPCE Groupe: a francia nagybank integrálja a fintech cég nemzetközi utalási szolgáltatását. Bár a bank-fintech együttműködés nem újdonság, a TransferWise esetében fontos lépés, hogy ez az első alkalom, hogy egy hagyományos pénzpiaci szereplő integrálja API-jukat saját szolgáltatásaiba. A brit fintech cég eddig csak kisebb neobankokkal működött együtt, többek között az észtek készpénzmentes bankjával, az LHV Pank-kal és szintén csak elektronikus csatornákat használó német N26-tal.
15 millió felhasználót nyer
A lépés távlatilag nagyon fontos a brit fintechnek, hiszen ezzel belekerült a hagyományos pénzpiaci rendszerbe. Van azonban egy sokkal gyorsabban forintosítható előny is: a TransferWise egy csapásra 15 millió új ügyfélhez jut. Ugyanakkor a francia bank a korábbinál sokkal olcsóbban tud biztosítani nemzetközi átutalásokat ügyfeleinek. Az ügyfelek sokat nyernek, mivel a TranferWise a banki valutavételi-eladási árfolyamnál lényegesen kedvezőbben, bankközi árfolyamon váltja a pénzüket.
Kristo Käärmann, a TrasferWise társalapítója és vezérigazgatója, a megállapodás kapcsán arról beszélt, hogy számukra is fontos fegyvertény, hogy meg tudtak állapodni a mainstream bankkal. Ez egyértelműen bizonyítja a piacnak, hogy megoldásuk jól skálázható a piaci igényeknek megfelelően, és tökéletesen integrálható meglévő banki rendszerekbe.
Folyamatosan bővülnek a szolgáltatásai
A TransferWise folyamatosan bővíti a szolgáltatásait. Tavaly májusban indították el a határon átnyúló folyószámla-szolgáltatásukat. Idén áprilistól pedig Mastercardot is lehet kérni a TransferWise-számlákhoz, igaz egyelőre csak kísérleti jelleggel. A kártyát kedvező kondíciókkal kínálják. Bizonyos határig ingyen használható külföldön, sőt 200 font értékhatárig még a készpénzfelvétel is ingyenes, afölött 2 százalék a készpénzfelvételi díj. A cég azonban nem akar konkurálni a hagyományos bankokkal, egyelőre csupán kiegészítő szolgáltatásokban gondolkodik.
Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?