Guillotine hangulatjelért lobbiznak a Unicode Konzorciumnál Egy amerikai-portugál dizájner adta be a kérelmet a szervezetnél, és még online petíciót is indított a kérelem támogatására, egyelőre kevés sikerrel.
Sokba kerülhet a Twitternek a celebfiókok feltörése Miközben az FBI is vizsgálódik az ügyben, az elnökválasztásra készülő pártok képviselői ritka egyetértésben követelnek magyarázatot a történtekre.
6,7 milliárdért okosítják fel a MÁK rendszerét Ennyi jut a költségvetés végrehajtásának informatikai eszközrendszerének korszerűsítésére - köszönhetően az Európai Unió támogatásának.
Leválasztaná magáról a Dell a VMware-t A Dell jövőre eladhatja a VMware-ben birtokolt 80 százalék körüli részesedését, ami a vállalat közleménye szerint akár mindkét fél számára előnyös lehetne.
Az első negyedévben hasított a hazai IKT-szektor A KSH friss adatai szerint 2020 első három hónapjában az infokommunikációs vállalkozások árbevétele éves alapon 7,6 százalékkal nőtt.
Az EB a Privacy Shieldet is lenullázta. Fellebezésnek helye nincs Az Európai Bíróság szerint a 2016-ban kötött megállapodás nem védi elvárható mértékben az Európai Unió állampolgárainak személyes adatait, ha azok az USA-ba kerülnek.
Előbb jön a karácsony az üzleti Gmail-felhasználóknak A Google nagyszabású redizájnt jelentett be, ami első körben a G Suite előfizetőit érinti, megvalósítva a kommunikációs platformok magas szintű intergrációját.
Üzletet csinál a Twitch technológiájából az Amazon Ha már megvette, máshol is kamatoztatja a videojátékok közvetítésében élen járó megoldást az amerikai óriás.
Súlyos támadás érte a Twittert. Sokak pénze bánja A közösségi oldal belső rendszerén keresztül törték fel híres emberek fiókjait. Sokan bedőltek az azokon publikált átverős tweeteknek.
Élesedett az online közvetítő szolgáltatások szigorúbb szabályozása Július 12-étől már csak a tavaly augusztusban elfogadott szabályok szerint lehet online közvető szolgáltatásokat nyújtani. Az online keresőkre is hatással lesz.