Ennyi jut a költségvetés végrehajtásának informatikai eszközrendszerének korszerűsítésére - köszönhetően az Európai Unió támogatásának.

Korszerű államháztartási informatikai rendszer fejleszt a Magyar Államkincstár (MÁK), amivel teljesen megújul a költségvetés végrehajtásának informatikai eszközrendszere; az új informatikai rendszer új szintet jelent a kormányzati döntéshozatal támogatásában és a nyilvános adatszolgáltatásban - jelentette be Tavaszi Zsolt, a MÁK államháztartási ügyekért felelős elnökhelyettese sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Kulcsfontosságú projektként tekintenek rá

A beruházást az Európai Unió támogatásával a MÁK, a Kincsinfó nKft. és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. konzorciuma valósítja meg, a projekt költségvetése 6,7 milliárd forint.

Az Átláthatóság a közpénzek felhasználásában, államháztartási adattárház elnevezésű projekt eredménye olyan informatikai rendszer lesz, amiben a költségvetésről a mostaninál lényegesen gyorsabban és pontosabban állnak majd rendelkezésre információk. Az új rendszer egyes elemei már jövőre megvalósulhatnak a tervek szerint - tette hozzá Tavaszi Zsolt. Az elnökhelyettes kulcsfontosságúnak nevezte a projektet, amelynek előkészítése öt éve indult.

A fejlesztés a Széchenyi 2020 program a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés operatív program (Köfop) és a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) forrásaiból valósul meg. Országonként egyetlen rendszer működik, ezért megvizsgálták a legjobb nemzetközi gyakorlatokat is az előkészítés során, valamint nemzetközi szervezeteknél gyűjtöttek tapasztalatokat.

Kincset érő addatárház

A tervek szerint az új rendszerben létrejön az adattárház a költségvetési szervektől származó információkból, ami mélyebb szakmai-pénzügyi elemzésekre is lehetőséget ad. Jelenleg 650 jogi személy, azaz költségvetési szerv vesz részt a költségvetés végrehajtásban. Ezen túl a költségvetéshez mintegy kétezer, döntően fejezeti és központi kezelésű előirányzat kapcsolódik.

A nyilvánosság számára úgynevezett közpénzügyi portált hoznak létre, ahol követhetőek lesznek az államháztartási gazdálkodási adatok, ez a nemzetközi tapasztalatok alapján erősíti az adófizetői bizalmat - mondta az elnökhelyettes. A korszerű rendszerekhez, eszközökhöz a közigazgatásban dolgozók oktatását is megvalósítják, ennek érdekében létrehoznak egy üzleti intelligencia kompetenciaközpontot.

Tavaszi Zsolt kitért arra: a kiépülő Kincs-Tár adattárház tételesen tartalmazni fogja a részletes költségvetéseket és annak módosításait, a kincstári számlavezető rendszer tranzakcióit, a központi és önkormányzati alrendszer beszámolóit, az országos támogatási rendszerben rögzített és megítélt támogatásokat, valamint a Kincstár által számfejtett illetményeket.

Jelezte, hogy az államháztartási törvény módosítása a napokban jelent meg, ez lehetővé teszi a célhoz és ügyhöz kötött adatnyilvántartást, azaz, hogy abban egy ügyféladat egy helyen és egy példányban szerepeljen.

Felpörgött a számláló

A mostani, komoly összegű fejlesztés egyébiránt nem is az első bejelentett nagy IT-s projekt a MÁK-nál. Mint korábban beszámoltunk róla, februárban egy közel 3,5 milliárd forint keretösszegű projektet jelentettek be, amely lehetővé teszi az Államkincstárnak, hogy az 1997 óta üzemelő számlavezető rendszert egy multidevizás, korszerű technológiai alapon működő banki számlavezető rendszerre cseréljék. A két lépésben megvalósuló fejlesztés kivitelezésére a 4iG pályázatát találták a legmegfelelőbbnek.  

 

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.