Miközben az FBI is vizsgálódik az ügyben, az elnökválasztásra készülő pártok képviselői ritka egyetértésben követelnek magyarázatot a történtekre.

Bár már több mint egy nap eltelt a több mint száz, nagy számú követővel rendelkező politikus, híresség és cég fiókját érintő twitteres hekkertámadás óta, egyelőre inkább csak a kérdőjelek és a viharfelhők sokasodnak a cég körül. A vállalat csütörtökön ugyan megosztott némi információt az üggyel kapcsolatban, de ez biztosan nem lesz elég ahhoz, hogy lenyugtassa a kedélyeket.

Dolgoznak az ügyön

A Twitter tegnap esti hivatalos közleménye sokat nem tisztázott a történtekből. A cég mindössze az érintettek számát pontosította, miszerint 130 profil kompromittálódott az akcióban. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a támadók a vállalat olyan belső hozzáféréshez jutottak, amely lehetőséget adott számukra a fiókok manipulálására. Azzal kapcsolatban azonban egyelőre semmi biztosat nem tudni, hogy a vállalat érintett dolgozóját (vagy dolgozóit) valamilyen internetes trükkel, esetleg simán megvesztegetéssel hálózták be. A Motherboard mindenesetre hekkerkörökből származó források alapján arról számolt be, hogy lefizették a belső embert.

Az sem világos még, hogy a csaló üzenetek elküldésén kívül milyen mértékű volt a hekkelés. Például nem tudni, hogy a támadók hozzáfértek-e az érintett fiókokhoz köthető személyes adatokhoz és jelszavakhoz. A Twitter hivatalos tájékoztatója azzal zárul, hogy megfeszített tempóban dolgoznak az ügy felgöngyölítésén és amint további információ lesz, jelentkeznek.

Sajtóértesülésekből azonban az is kiderült, hogy a cégnél december óta nincs hivatalosan kinevezett biztonsági vezető. A megfelelő személy kiválasztását viszont épp a támadás előtti hetekben igyekeztek felgyorsítani.  

Válaszokra várva

Tekintettel a kompromittált fiókok körére, nem lehet csodálkozni azon, hogy számos szervezet és személy nem elégszik meg azzal, hogy a cég valamikor előálljon a lefolytatott belső vizsgálat eredményeivel. Az FBI például már jelezte, hogy dolgozik az ügyön, egyben felhívta az emberek figyelmét arra, hogy ne dőljenek be az ilyen jellegű csalási kísérleteknek. Szintén vizsgálatot rendelt el New York állam kormányzója, aki szerint az eset komoly aggodalmakra ad okot a kommunikációs rendszerek biztonságával kapcsolatban.

Ugyan az amerikai politika két nagy pártja épp ráfordul a közelgő elnökválasztási kampányra, a Twitter fiaskója ritkán látott egységbe kovácsolta a feleket. Republikánus és demokrata politikusok is sürgetik az ügy részleteinek feltárását. Az alapító-vezérigazgató Jack Dorsey valószínűleg nem is tud majd megúszni egy kellemetlen szenátusi meghallgatást az ügyben.

Van baj

Sokkal rosszabbkor nem is jöhetett volna a Twitternek a támadás, hiszen a közösségi hálózat több fronton is hadban áll a politikusokkal. A közösségi hálózatokon a négy évvel ezelőtti elnökválasztás óta fokozódik a nyomás, hogy tegyenek meg többet az álhírek, a gyűlöletbeszéd és egyéb nem kívánt tartalmak megfékezésére a felületeiken. Ennek egyik kényes következménye lett idén az, hogy magának a regnáló elnöknek a posztjait is elkezdte moderálni a vállalat. Amire a nem éppen nyugodt természetéről ismert Donald Trump azonnal jogszabályváltoztatásokkal járó megtorlást indított.

Ráadásul közben indult egy hirdetési bojkott a Facebook ellen, mert a szervezők szerint a cég és vezetője pont Trump vitatott megszólalásai ellen nem lépett fel megfelelően. A nagyobb riválist célzó kezdeményezéshez csatlakozó cégek egy jó része azonban kiterjesztette a reklámozási moratóriumát más platformokra is, így mindez a Twitterre is kihat pénzügyileg.

Biztonság

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.