Milliárd fontos pert kap a nyakába a Google
A céget ezúttal az Egyesült Királyságban veszik elő alkalmazásáruháza miatt. A vádak szerint a cég piaci erőfölényével visszaélve gátolja a tisztességes versenyt és nyerészkedik a fogyasztók kárára.
Erre az extrém hőségre nem készültek fel a régebbi adatközpontok
A Dél- és Kelet-Angliát sújtó extrém hőhullám megfektette a Google és az Oracle londoni adatközpontjait.
Egy lépéssel közelebb kerültek az amerikai félvezetőgyártók 52 milliárd dollárhoz
Az amerikai szenátus kedden megszavazta az CHIPS Act néven emlegetett csomag végleges szövegtervezetét.
Egymillió előfizető elvesztésének örül a Netflix
Az ellentmondásos cím megfejtése: előzetesen ennek duplájával kalkulált a nehéz periódusban lévő streamingszolgáltató.
Egymás után lépnek le Elon Musk cégeitől az MI-szakértők
Legutóbb éppen tegnap hagyta ott a boltot a Neuralink egyik alapítója, a múlt héten pedig a Teslától távozott a mesterséges intelligencia fejlesztéséért felelős igazgató.
Nagy kiterjedésű, hajlítható napelemekkel rukkolt elő egy kínai startup
A perovszkitcellákon alapuló rugalmas panelek a hagyományos szilíciumos napelemeknél több területen is kedvezőbb képességekkel bírnak.
A Facebookál mostanában jön el az igazság pillanata
Az elemzők szerint valószínű, hogy az előző negyedévben leállt a cég bevételeinek növekedése, és mostantól nem babra megy, hogy mi lesz Meta szolgáltatásainak régóta esedékes átalakításával.
Most különösen nehéz pályára kerül a vállalati IT-piac
Nemcsak a stagflációtól való félelem nehezíti a szállítók dolgát, hanem egy kevésbé szembetűnő változás is: a vállalatoknál mások és máshogyan döntenek az IT-beszerzésekről.
Kövér bírsággal folytatódott a Google és Oroszország huzakodása
A keresőóriásnak nagyjából 370 millió dollárnak megfelelő összeget kell befizetnie, mert a bírósági ítélet szerint nem képes megszűrni a YouTube felületén a tiltólistán szereplő témákat.
A legnagyobb bitcoinbányászok annyi energiát használnak, mint a texasi Houston
Nemsokára pedig több mint háromszor annyit fognak. A dologgal már az amerikai törvényhozók is foglalkoznak, bár egyelőre csak annyit állapítottak meg, hogy fogalmuk sincs a tényleges nagyságrendekről.
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.