Akkora a vízhiány, hogy az egyik jelentős brit vízszolgáltató elkezdte vizsgálni, hogy mennyi vizet is szívnak el a szolgáltatási területén működő adatközpontok.

Célzottan vizsgálja a London és a Temze-völgy egy részét kiszolgáló Thames Water vízszolgáltató vállalat, hogy valójában mennyi vizet szívnak fel a szolgáltatási területén működő adatközpontok. Azokból ugyanis egyre több van a városban és környékén, különösen a Londont a Heathrow reptérre összekötő, Dél-Wales irányába tartó M4-es autópálya mentén. Az angol fővárosban megtelepedett technológiai cégek zöme a városnak ezen a részén tömörül.

Az adatközpontok koncentrációja komoly terhet ró az alapinfrastruktúrára.  A Financial Times írta meg pár hete, hogy építőipar projektek álltak le egy időre, mert az adatközpontok elszívták előlük az áramot.

A Thames Water stratégiai igazgatója, John Hernon azt nyilatkozta, hogy cége azért kezdeményezett együttműködést az adatközpont-üzemeltetőkkel, hogy csökkentsék a vízfelhasználásukat. Az adatközpontok ugyanis olyan jelentős mennyiségű vizet igényelnek, amely kihat a lakossági fogyasztásra is. A nagy fogyasztóknak együtt kell működniük a szolgáltatóval, hogy mindenkinek elegendő víz jusson.

A vállalat ezért már a tervezési szakaszban igyekszik felvenni a kapcsolatot az adatközpont-építőkkel. Elsősorban a hűtési eljárásokra és az ahhoz használt víz tárolására vonatkozó ajánlásokkal és útmutatásokkal segítik a tervezőket. Ennek köszönhetően már most érzékelhetően csökkent ezeknek az adatközpontoknak a vízigénye, állította Hernon.

A Thames Water többek között arrafelé akarja terelni az adatközpont-üzemeltetőket, hogy a vízhűtéses rendszereikhez ne ivóvizet, hanem még tisztítatlan, ún. nyers vizet használjanak. Egyelőre még vizsgálják ennek a módját, de mint az igazgató mondta, szeretnének minél korábbi fázisban bekapcsolódni a munkába, hogy a kezdetektől befolyásolhassák a vizet igénylő folyamatok kialakítását.

Újra kell gondolni az adatközpontok környezeti hatásait

Az idei extrém szárazság és meleg, amely egész Európát, azon belül az egyébként jellemzően csapadékos Egyesült Királyságot és Írországot is sújtotta, új kihívások elé állította az adatközpont-üzemeltetőket. Mint a közelmúltban a Bitport is beszámolt róla, többek között az AWS, a Google és az Oracle London környéki adatközpontjaiban is túlmelegedés okozott hosszabb-rövidebb szolgáltatáskimaradást.

A problémák miatt hirtelen reflektorfénybe került az adatközpontok vízfelhasználása is. Bár az üzemeltetők egyre jobban figyelnek létesítményeik környezeti hatásaira, kiderült, hogy az adatközpontok vízhűtése körül elég sok a homály.

Azt úgy általában mindenki elfogadja, hogy az adatközpontok gazdaságos hűtéshez rengeteg vízre van szükség. De hogy pontosan mennyi ez a sok, arra csak másodlagos információkból lehet következtetni – például abból, hogy adott létesítmény mennyi vízre köt szerződést a helyi szolgáltatóval. Az üzemeltetők jelentős része ugyanis üzleti titokként kezeli, jelentős részük pedig nem is méri, hogy mennyi vizet használ fel.

A tavaly alapított CNDCP (Climate Neutral Data Centre Pact) kezdeményezéshez csatlakozó adatközpontok július végén nyújtottak be az Európai Bizottságnak egy javaslatcsomagot, amelyben önként vállalják a vízfelhasználás minimalizálását. A paktum 0,4 liter vizet javasol egy kilowattórányi számítási teljesítményre vetítve. A történet apró szépséghibája, hogy az üzemeltetők szerint ennek elérését 2040-re tudják vállalni.

Cloud & big data

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.